Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - NYELV ÉS LÉLEK - Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek
Szabó József Bizonyos nyelvjárásszigetek esetében — helytörténeti munka vagy a település helyére és idejére vonatkozó pontos adatok híján — kísérletet tettem a község első telepesei származási helyének legalább hozzávetőleges, vagy ha lehet, pontosabb meghatározására. Ide sorolom Bajsát, Dávodot, Madarast és Péterrévét, valamint Kunágota és Soltvadkert lakóinak nem paló< >s-jászos rétegét. A legproblematikusabbnak Páty és Sukoró református ö-ző rétege származási vidékének a magállapítása lászik. Az ö-zés, valamint egy-két egyéb nyelvjárási sajátság alapján a Kiskunság északnyugati feléről történt átköltözés lehetősége vethető föl, sőt azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Duna menti ö-ző református községek népével együtt — a törökök elől menekülve — hazánk délebbi vidékéről (pl. a Dráva mentéről) húzódtak föl új lakóhelyükre. A hódoltsági országrésznek nem alakultak ki ugyan állandó határai (vö. Sinkovics István: A három országrész igazgatása. In: Magyarország története 1526—1Ó86. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál. Bp., 1985. 468), ezt szemléletesen mutatja Szakály Ferenc monográfiájában található azon öt térkép is, amely különböző időpontokban a török—magyar határviszonyokat ábrázolja (Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp., 1981. 47, 63, 101, 177, 245), azt azonban a szóban forgó térképek és a különböző történeti források egyértelműen vallják, hogy a törökök pusztításaitól hazánk középső területei (főleg a Duna—Tisza köze, a Dunántúl keleti, délkeleti része, a Délvidék, valamint a közép- és dél-tiszántúli vidékek) szenvedtek legtöbbet. Ezért is keletkezett éppen ezeken a tájakon a legtöbb nyelvjárássziget. Ha nem számítjuk a jugoszláviai Dél-Bácska és Temesköz területét, valamint a török hódoltság során nagy pusztításokat megért Baranya és Tolna megyét, ahová a XVIII. századi telepítések idején nagyszámú német ajkú lakosság költözött Németország különböző vidékeiről (a délkelet-dunántúli német telepítésekre vö. Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Bp, 1981. 58; a Tolna megyei telepítésekről részletesebben: 63—66), akkor a vizsgált huszonkilenc nyelvjárász- sziget földrajzi elhelyezkedése alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a legnagyobb sűrűségben éppen ott találjuk őket, ahol a törökök a leghosszabb időre megvetették lábukat. Azon nyelvjárásszigetek zöme, amelyekkel munkámban nem foglalkoztam, szintén ezen a vidéken keletkezett.
