Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között
Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között Az 1935- évi decemberi államfőválasztás után napirendre került a két magyar párt szervezeti egyesülésének kérdése. Erre 1936. június 21-én került sor Érsekújvárott. Az Országos Keresztényszocialista Párt, valamint a Magyar Nemzeti Párt fúziója által létrejött az Egyesült Magyar Párt, amelynek elnökévé Jaross Andort, ügyvezető elnökévé pedig gróf Esterházy Jánost választották. Az egységes magyar párt programja a következő négy alappilléren nyugodott: 1. a nemzeti eszme, 2. a keresztény valláserkölcs, 3 a szociális igaz- 29 ság, 4. a demokrácia A két magyar párt fúziója jelentős határköve a felvidéki magyar nemzetrész politikai küzdelmeinek. A többségi elnyomó hatalommal szembeszegülő magyar ellenzéki politika ettől kezdve még célratörőbb és hatékonyabb lett. A csehszlovák kormány ennek ellenére nem mutatott komoly hajlandóságot arra, hogy kielégítse a nemzeti kisebbségek vagy akár a szlovák „testvérnemzet” politikai, gazdasági és kulturális igényeit. Az Egyesült Magyar Párt vezetősége 1936 augusztusában memorandummal fordult a prágai kormányhoz, amelyben előterjesztette követeléseit a magyarság kisebbségi jogainak tiszteletben tartása, illetve bővítése tárgyában. Ebben a memorandumban szó volt a nyelvi jogokról általában, a csehszlovák nyelvtörvényről, a bíróságok, valamint egyéb hivatalok és intézmények nyelvhasználati gyakorlatáról, a járások tendenciózus területi átszervezéséről stb. A magyarság vezetői e memorandumban követelték többek között a törvényesen biztosított hivatalos nyelv- használati jogok következetes betartását és azok méltányos bővítését, például a kisebbségi nyelvek hivatalos használatának feltételéül törvényesen megszabott 20 százalékos arány leszállítását 10 százalékra, a magyar nyelvhasználat jogosságának elismerését a magyarlakta járások közigazgatási gyakorlatában, a nyelvtörvény kiterjesztését a postára és a vasútra, a magyar közalkamazottak számának növelését, a magyar iskolahálózat kellő kibővítését stb.33 A magyarság vezetői mind a sajtóban, mind a népgyűléseken, mind pedig a parlamentben mondott beszédeikben fokozott intenzitással szálltak síkra az elsikkasztott nemzetiségi jogokért, illetve azok körének bővítéséért. A követelések 1937-ben többnyire még csak kulturális, oktatásügyi és nyelvi vonatko- zásúak voltak, és egyáltalán nem lépték túl egy esetleges kulturális autonómia kereteit. Ezt célozta például gróf Esterházy Jánosnak a prágai parlament költségvetési bizottsága 1937. november 19-i ülésén mondott terjedel-' mes beszéde is, amelyben a felvidéki magyarság legégetőbb problémáinak felvázolása után mintegy összegezésképpen nyíltan leszögezte:/...) a kisebbségek kultúrájának csupán egyetlen biztosítéka van államunkban — s ez a kulturális autonómia.”34 Az 1938. év tavaszán fokozódott a Csehszlovák Köztársaság nemzeti kisebbségeinek — a szlovákságot is ideértve — küzdelme a prágai centralizmus ellen. A köztársaság nemzetiségi politikája ezekben a hónapokban már egyre inkább külpolitikai kérdéssé is vált. 1938 tavaszától a szlovák Milan Hodža miniszterelnök vezetésével beindultak az előmunkálatok a kormány által kidolgozandó nemzetiségi statútum körül.
