Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Leszek Kolakowski: A hatalomról (tanulmány)
A hatalomról rek esetében más, a kultúra által kialakított formákat ölt, de gyökerében ugyanaz. Mi több, némi erőfeszítéssel még az altruista viselkedést is lehet így magyarázni: ha jót teszünk másoknak, azt azért tesszük, hogy ellenőrzésünk legyen az életünk felett, vagyis hogy részleges hatalmat szerezzünk fölöttük, még ha nem is vagyunk a tudatában eme szándékunknak. így hát ezen elméletek szerint az életben minden a hatalom keresésére irányul, más nem létezik, minden egyéb pedig önbecsapás. Az ilyen elméletek szándékukban leleplezőek, látszólag hitelt érdemlőek, de valójában igen kevés dologra adnak magyarázatot. Minden olyan elmélet, amely az egész emberi viselkedést egyetlen motivációval magyarázza, vagy a társadalmi élet egészét egyetlen energiával, minden ilyen elmélet megvédheti magát, de ez épp azt mutatja, hogy mindezek filozófiai konstrukciók, melyek kevés dologra adnak magyarázatot. Mert tulajdonképpen mit magyaráz meg nekünk, há azt mondjuk például, hogy az embernek ugyanazok a motivációi, ha feláldozza magát felebarátjáért, vagy ha kínozza őt. Ez azt jelenti, hogy nincsenek érvényes fogalmak, melyek segítségével értékelhetnénk a dolgokat, vagy megkülönböztethetnénk őket abból a szempontból, mi történik bennük, hisz mindig ugyanaz történik. Az utóbbi teória egyébként jól jöhet azoknak, akik szívesen mondják azt maguknak: nem kell, hogy lelkismeret-furdalásom legyen a gazemberségeim miatt, hiszen mindenki ugyanilyen, és mindenkinél mindig ugyanarról van szó. Hasonló szellemi kísértést fedezhetünk fel a keresztény gondolkozás — napjainkban ritka, de egykor jelentős — áramlataiban, melyek szerint bármit teszünk, mindig rosszat teszünk, ha hiányzik belőlünk az isteni inspiráció. Ha pedig jelen van bennünk az isteni inspiráció, akkor szükségszerűen jót cselekszünk. Ebből az következik, hogy ha nincs meg bennünk ez az inspiráció, akkor mindegy, hogy segítünk-e felebarátainknak vagy kínozzuk őket, úgyis a pokolra jutunk. Miként minden pogány odajutott, még a legnemesebb lel- kűek is. Az ilyen teóriák mindig egyetlen álkulcsot keresnek, mely minden ajtót kinyit, mindent megmagyaráz. De valójában nincs ilyen álkulcs. A kultúra a különbözőség által, új szükségletek keletkezése, a régiek önállósulása által fejlődik. Nos hát, még ha ezek az elméletek — melyek szerint semmi sincs bennünk a hatalomvágyon kívül — naivak, és kevés dologra adnak is magyarázatot, senki sem tagadja, hogy a hatalom rendkívül kívánatos jó. Ám legtöbbször, ha hatalomról beszélünk, akkor az előbb említettnél tágabb értelemben gondolunk rá — mégpedig arra a hatalomra, melynek alapja, hogy olyan eszközökkel rendelkezünk, melyek segítségével erőszakkal vagy az erőszak fenyegetésével hathatunk az emberek viselkedésére, és szabályozhatjuk ezt a viselkedést az egyéni vagy kollektív uralmat gyakorló szándékai szerint. Az ilyen értelemben vett hatalom tehát valamiféle szervezett erőszak jelenlétét feltételezi, ami napjainkban az állam.
