Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Duba Gyula: Gyertyák esőben (regényrészlet)
Duba Gyula menetet.Egyik fele a járdán állók felé iramodik, tolongva próbál feljutni közéjük, s bár ez aligha sikerül, kétségbeesetten furakodnának a tömegbe. A csoport másik fele a sétány oldalán a térre szóródik, és megzavarodottan téb- lábolva keresi egymást, egymáshoz bújnak és összeszorulnak mint a pásztor- kutyák körülcsaholta juhnyáj. Ha valahonnan felülről, a magasból figyelnénk a jelenetet, azt látnánk, hogy a gépkocsi nekimegy a tömegnek, mint a hegyes ekéjű hótoló kocsi a hófúvásnak, kettéhasítja azt, és oldalra szórja részeit, s egyre az emberek közé fúrja magát, mint valami roppant üvöltő kés halad a képlékeny anyagban. A teljes erővel lövellő bomlott vízcsóva, melyet a gép vonszol, combközépig eláztatja a tüntetők ruháját, szennyesen örvénylő áradattal borítja cipőiket. Az emberek bensőjében történik valami, mintha lelkűkbe költözne valami a mártírok megadó nyugalmából, megrémültek, de némák maradnak. S'tőlük nem messze, bőgő motorral közeledik a másik öntözőkocsi. A gyertyásmenetnek a járdára szorult része a másik oldalra rohan előle, társaihoz. S állandóan némák maradnak. Szorosan egymás mellé húzódnak, ösz- szetömörülve vállalják sorsukat, gyertyáikat már nem próbálják meggyújtani. Mintha beletörődnének a vereségbe, s megadják magukat, hiszen nem menekülnek. Az úton s a téren édeskés gázok lebegnek, mély motorbúgás és csípős illatú kékesbarna füst sűrű felhői töltik be a levegőt. A dízelmotor füstje és kipufogógáza súlyosabb a benzinmotorétól, áthatóbb és anyagszerűbb, sokan köhögnek tőle, és néhány idősebb asszony fuldokolni kezd. De mindez némán történik, jajszó nélkül. A rendőrszázados sem kiált többször, fölöslegesnek érzi, hogy bavatkozzon. A lehetséges lehetetlenségek tovább fokozódnak! A Szarka utca sarkánál állók láthatják, ahogy a nagy, gömbölyű szemeteskocsi feltűnik a sétány végén, gigantikus méretűvé nőtt, fenyegetően zümmögő, tompaorrú óriásbogár, s az öntözőkocsi után a seprőautók nyomába indul. Aztán darukocsi következik,maga előtt a magasban lengeti súlyos vaskampóját, majd ösztövér kék markolóautó, fogas merítőkanalát a hátán hordja, mint a támadásra készülő skorpió a fullánkját. Csörömpölő lánctalpas talajgyalu következik, földmunkás gépek érthetetlen felvonulása!, s lassan gördül a nyomában egy magas tetejű, csukott szerszámoskocsi. A történelmi épületek közé zárt sétány terében kibírhatatlanná növekszik a gépzúgás és a füst. További öntözőkocsik és szemetesek tűnnek fel, seprőautó és árokásó munkagép, aztán összetolt létrával egy szirénázó tűzoltóautó. A menet végén vörös tartálykocsi halad ezüstös vízágyúval a tetején. Az első öntözőkocsi elhaladt a színház mellett, és mögötte a téren visszafordult, már a Carlton Szálló előtt öntözi az úttestet. Elállt az eső, magányos ritka szemek hullanak még néha, alig észlelhetők. S a járművek a vezérhez igazodnak. A színház mögött megfordulnak és visszatérnek, teljes gázzal, ám lassan járnak, egyes sebességgel, bőgő motorokkal, összefüggő láncot alkotva. Sűrűn egymás mögött haladnak, gyűrűbe fogják a teret és a sétányt, füstten- gerben fürdetik, kibírhatatlan robbajal töltik el. A Redute galambseregei nagy felhőkben csapkodnak és kavarognak a magasban...
