Irodalmi Szemle, 1997

1997/1 - Ján Milčák: A fülbevalós férfi

JÁN MILCAK

A fülbe valós férfi

— Itt van ő is a majmával? — kérdezte Mechiás.

— Nincs, nem látom — mondta a fiú.

Az út egyre emelkedett, kétoldalt hársfák nőttek. Mechiásnak időközben kiszáradt a torka. Vizet szimatolt. Abba az irányba fordult, ahonnan a víz illata egyre kivehetőbb volt.

— Megvan még a kulacs? — kérdi.

— Jól tudod, hogy magammal hordom.

— Merd tele vízzel!

A fiú odament a kúthoz, és leeresztette a vödröt. Erre kiszaladt a házból egy kutya. Felborzolódott a szőr a hátán, és veszettül csaholni kezdett, mire a fiú elszaladt.

— A kút az udvarban van — mondta aztán.

Mechiás haragosan ütötte botját a földhöz. Szinte reszketett dühében.

— Ne kezdd, mert magadra haragítod az Istent! — figyelmeztette a fiú.

— Nem az egeket szidtam, nem, dehogy — mondta Mechiás.

A nap sugarai egyre jobban melengették a nyakát és a tarkóját. Szaporábban szedte a lábát. A fiú kézen fogta az öreget.

— Mi volt ez? — kérdezte.

A fiú hallgatott. Megigazította a tarisznyáját. Egy pettyes ruhás kislány nyomában mentek. Az bosszantotta a fiút, hogy nem látja a lányka arcát. így hát csak úgy elképzelte magában, milyen lehet az orra, az orcája, az álla.

— Mi volt ez? — ismételte meg a kérdést Mechiás.

— Szajkó — mondta a fiú.

— Igazad van — bólintott Mechiás. — Hím volt.

— Táncolt a levegőben — mondta a fiú.

— Hát persze. Nászrepülés volt — így Mechiás.

Megálltak egy terebélyes fa alatt. Az öreg a fa törzsének támaszkodott. Fölöttük még hallatszott a madárdal. A pöttyös ruhás kislány eltűnt a forgatagban.

— Aqua viva! Az élet vize! — rikácsolta egy öreg néne.

— Ez is itt van? — kérdezte Mechiás.

— Rá se hederít senki — mondta a fiú.

— Aqua viva! Aqua viva! — ismételgette a néne.