Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - Búcsú Bohumil : Hrabaltól Motesiky Árpád: Galambok szárnyán távozott

Búcsú Bohumil Hrabaltól

Galambok szárnyán távozott

Bohumil Hrabal, cseh író irigylésre méltóan szép, tartalmas és hoszú pályát futott be. Ám akik jól ismerik életútját, tudják, hogy nincs mit tőle irigyelni, h

iszen főiskolai végzettséggel, jogászdoktori diplomával a zsebében kipróbálta olykor az élet göröngyös útjait, árnyas oldalait, de töretlenül haladt előre, és szívta magába azokat a tudományokat, amelyeket az élet tanított. Foglalkozásainak számát, tatózkodási helyeit nagyon hosszú lenne felsorolni, de egyetlen helyről, Nymburkról számot kell adnunk, mert ott, a sörgyár udvarán cseperedett fel, keményen dolgozó emberek között, és Nymburk volt az a hely, ahol írni-olvasni tanult, majd érettségizett. Ezek az évek az elkövetkezőkben napról napra formálták és meghatározták Bohumil Hrabal életvitelét, a világhoz, a társadalomhoz és az emberekhez fűződő kapcsolatát.

Nagyon hosszan készülődött az írói pályára. Közeledett már az ötvenhez, amikor első kötete megjelent, de aztán sorra jöttek a kötetei, amelyekben a különleges, szokatlan és egyéni hangú írásai keltették fel az olvasók és a szakma figyelmét. Bizarr humorral megrajzolt álom világa vegyes érzelmeket keltett olvasóiban és a könyvbarátokban; tegyük hozzá, hogy voltak, akik szidták Hrabalt, mint a bokrot, ám akadtak olyanok is — és ezek voltak többen —, akik magasztalták remekbe szabott írásait.

Szerencsére a magyar olvasók sem maradtak ki ebből a bűvöletből a műfordítóknak köszönhetően. így vált ismertté magyar nyelvterületen: A szigorúan ellenőrzött vonatok; Táncórák idősebbeknek és haladóknak; Sörgyári capriccio; Díszgyász és Gyöngéd barbárok (1985-ben 24 ezer példányban jelent meg). Még azon melegében Cselényi László az alábbiakat írta Bohumil Hrabal kötetéről: „A Gyöngéd barbárok két kisregénye századunk elbeszélő irodalmának két semmi mással össze nem hasonlítható gyöngyszeme, ” Cselényi megállapítása érvényes mind a mai napig, csupán azok a hírek aggasztók, hogy Hrabal műveinek olvasottsága — az uróbbi öt esztendőben —, a cseh ifjúság körében kezd megcsappanni.

Az írónak pályája csúcsán sem voltak műhelytitkai, ámbár meglepő, hogy a barátaival sokat sörözgető — más italokat sem megvető — alkotónak maradt ideje az írásra is. Csak annyit tudni, hogy nem dolgozott rendszeresen, akkor írt, ha jólesett neki. Azt mondják, fiatalabb korában naponta látogatta az Arany Tigris sörpincét. Úgy négy tájban érkezett, és hét-nyolc körül távozott, nagyon ritkán marad zárásig. A „lellépési” ceremónia úgy zajlott, hogy az író