Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - ANKÉT - Hová, merre? (Dr. Máté László, Miklósi Péter, Neszméri Sándor, Szilvássy József, Duba Gyula, Gál Sándor, Dobos László)
ANKÉT kisajátított terület nagyságrendjével azonos. Ehhez hozzá kell számolni a lakosságcsere következtében elveszített magyar tulajdont is, hogy a „parsztar,,- birtokokat és a rosszul menő szövetkezeteket az ötvenes években állami gazdaságokká alakították át, akkor — a legszerényebb számítások alapján is — az elveszített szülőföld területi nagysága bőven meghaladja a félmilliós nagyságrendet. (Az állami gazdaságok „reprivatizációja” sem egyéb, mint a magyar földtulajdon szlovák kézbe juttatása. Csendben, amúgy suba alatt, ez a birtokváltás napjainkban zajlik.) A sok egyéb gettósítási törvény, rendelet stb. ehhez az anyaföld- és birtokvesztéshez képest majdnem elhanyagolható tényező. Mert — a jövőben egy tisztességesebb szlovák kormányzat — adhat nyelvi jogokat, iskolákat, lapokra, intézményekre méltányos támogatást, ám az elveszített szülőföldet az új tulajdonosoktól visszaváltani soha többé nem lesz módunk. S ezt nem lehet leegyszerűsíteni a „honnan-hová” „gubancaira”. Ugyanis a szlovákiai magyarság a déli agrárzónában él, ahol a földttulajdon nélkül holnap, holnapután a szlovák földbirtokosok cselédjeként, szolgasorban dolgozhat... Mondjuk, ha megtanulja a visszaható névmás helyes használatát a szlovák irodalmi nyelvben... Az első kérdés tehát — ama holnapra szóló — így hangzik: eltűrjük-e a megalázó cselédsorsot, szolgavalóságot?! A második kérdés: van-e bennünk annyi közösségi elszánás, bátorság, határozottság és erő, hogy azt, ami a sajátunk, megvédjük, s minden áron? Ebből következik, hogy az olyan elvont álomkategóriákat, mint a „remény”, a harmadik évezred küszöbén felejtsük el. S még valamit: balgaság azt hinni, hogy bárki is segítségünkre lesz; csak magukra számíthatunk. Ámbár én már e tekintetben is erősen kétkedővé öregedtem... Dobos László: — Ha valaki venné a fáradtságot, és leltárba venné az elmúlt évek Csemadok-„dokumentációit”, a Csemadokról és a Csemadok kapcsán elhangzott véleményeket, tanácsokat, beszédeket, recepteket, „feddéseket”, elmarasztalásokat, vádolásokat, a kihagyó emlékezeteket, a megmásított történéseket, a politikai néptáncokat, a szolgálatos és kiszolgáló ideológiákat, az önigazolásokat — elszörnyednénk. Szavak rengetege, kazalnyi beszédek. Magatartások micsoda tükrei. A tisztességtől, a felelősségvállalástól, az áldozatos cselekvéstől a politikai tragikomédiáig, az erkölcsi elkurvulásig. Van példa mindenre. Mindig voltak az „egyetlen igazságot” mondók és tudók, nyeregből nyeregbe szállók, saját életutakat történelemmé erőszakolok... A múlandó szavak, az igazságot kereső szavak és sorsok alatt folyt mindig a Csemadok-patak. A tiszta víz Az osztódó és osztható öröm, a tánc, az ének, a mese, a játék, ruhák százféle színe — szépség, a szépség igazsága A Csemadok-tapasztalat i. ^szavu. u cselekvés. Az önerejű cselekvő emuer az önkéntes, az önmagát kultúrában kifejező ember. Az alkotás a kisvilág, a kisember világteremtésének örörr Úgy vélem, ezek az elemi érzések, az anyanyelv természetes kö
