Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - ANKÉT - Hová, merre? (Dr. Máté László, Miklósi Péter, Neszméri Sándor, Szilvássy József, Duba Gyula, Gál Sándor, Dobos László)

ANKÉT

jövőnkért tenni kell, és nem reménykedni! Úgy kell cselekedni, hogy előre haladjunk, s ne „oldalogjunk”, netán meneküljünk. Gondolom, a kérdést nem költőinek szánta, ez esetben viszont csak látszatra egyszerű, megválaszolása talán egy többnapos konferenciát igényelne, amelyen száz meg száz ötletből kellene — lehetne — egy egységesen követhető akaratot megfogalmazni.

Ám ha megvalósulna az ilyen tanácskozás, más kérdést is tisztázni kellene. Nevezetesen azt, meg akar-e maradni szülőföldjén magyarnak a magyar, akar- e ellenállni a dúló nacionalizmusnak, a hatalomnak, amely nem képes levetkőzni az önállóságot szerzett nemzet mámorát, s amely gátlástalan módon nemzeti uralmának megteremtését tekinti szent kötelességnek?! Lehet, hogy pesszimistán hangzik e kérdés felvetése, netán túlzott keserűség fogalmaztatja meg velem a kételyt: vajon tudjuk-e, mit akarunk? Lehet, de ha figyelmesen áttekintjük a szlovákiai magyar sajtó sorsát, benne a még meglévő lapok iránti érdeklődést, színházaink előadásainak nézettségét, a különböző fesztiváljaink iránti érdeklődést, a magyar iskolák tanulóinak a számát, azzal együtt, hogy hány magyar gyerek jár majd a magyar tannyelvű iskolába, netán azt, hogy a Csemadok ellen megfogalmazott hatalmi — ostobábbnál ostobább — vádak nyolcvan-kilencven százalékát tőlünk magyaroktól szedte össze a hatalom, akkor nem biztos, hogy a pesszimizmus, esetleg valamiféle keserűség gondolkodtatott el szándékaink egyértelműségén.

Amennyiben kiderülne, hogy szülőföldünkön meg akarunk maradni magyarnak, akkor lehetne csak cselekedni. Nézetem szerint a cselekvés alapja az egyéni vállalás, ha úgy tetszik, áldozat lehetne: önadózásra kellene köteleznünk magunkat. Mondjuk: minden szlovákiai pénzbevétellel rendelkező magyar bevétele egy százalékát önkéntesen átutalná egy közalapítványként működő szervezet (intézmény) bankszámlájára. Az így összegyűlt összeg fel- használásáról egy legitim kuratórium döntene. A legitim kuratóriumot a legitim szlovákiai magyarok választhatnák meg. Mert vannak ilyenek: a parlamenti és az önkormányzai képviselők azok. Hozzáteszem: magyarok, pártállásra való tekintet nélkül.

Nézetem szerint ugyanis a mindenkori hatalom jó- vagy rosszakaratától független, biztos anyagi háttér megteremtése biztosíhatja kulturális-szellem- i életünk fejlődését. Fennmaradásunkat — nemzeti közösségként.

De: ezt akarni kell, tudatosan vállalni.

S z i 1 v á s s y József: — Először is végre szét kellene választani az ocsút a búzától. Magyarán: végre nevén nevezni a nyolcvankilenc előtti és utáni tévelygéseket, hamis illúziókat és ideológiákat. Kulturális szövetségünk léte és életerejének fokozatos visszaszerzése érdekében a „nagymogulok” és a magukat tévedhetetlen prófétáknak tartó személyek várható sértődöttségével szemben is kíméletlen őszinteséggel kimondani a mai vajúdás és stratégiai bizonytalanságok okait, az évek óta elhúzódó válság pontos diagnózisát. Kimondani végre, hogy nem elsősorban a kulturális szövetség került válságba, hanem az a koncepció, amely egyfajta pártok fölötti monstrepártnak igyeke