Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - ANKÉT - Hová, merre? (Dr. Máté László, Miklósi Péter, Neszméri Sándor, Szilvássy József, Duba Gyula, Gál Sándor, Dobos László)
ANKÉT is, amely körülvesz. És mindez nem csak a mostani autokratikus és etnokrati- kus kormány magyarellenes politikája miatt van! Valamikor mi, a kisebbségi kultúra napszámosai, azzal bíztattuk önmagunkat és egymást, hogy majd egy számunkra arányosabb világban kiépül a kisebbségi kultúra intézményrendszere, addig a Csemadok — amolyan mindenesként — pótolja a pótolhatatlant. Most, amikor a Csemadok is romokban hever, meglepődve tapasztaljuk, hogy nemcsak egységes jövőképünk, valamiféle kisebbségi létkódexunk nincs, hanem még Csemadok-stratégiánk se.Azt ugyanis aligha nevezhetjük „stratégiának”, hogy pártjaink az egymásra lövöldözés előtt a Csemadokra zúdítottak össztüzet... Mert nem tudom, ki, hogy van vele, de én kimondom: önmaga primitivizmusáról állít ki csalhatatlan tükörképet az, aki a mai napig is csak odáig jutott, hogy a Csemadokkal kapcsolatban mindenkit lekommunistáz, vagy éppen azért átkozza a szövetséget, mert az már az elmúlt rendszerben is létezett! Jómagam azt vallom, mivel az elmúlt hét esztendőben a Csemadoknál jobbat nem találtunk ki, továbbra is szükséges egy egységes szlovákiai magyar kulturális szövetség, amelyhez önkéntes alapon bárki csatlakozhat. Egy ilyen szövetségnek kiépített hálózata jelentené kulturális életünk gerincét, biztosítaná az állandó kulturális információs szervizt, rendezvények koordinálását és szervezését, belföldi és külföldi kulturális képviseletünket. Bármilyen megnyomorított helyzetben is van a Csemadok, hálózata létezik, hozzátenni lehet, de hagyni, hogy megszűnjön, esetleg önként feladni, balgaság — történelmi hiba! Ehhez járul azoknak a lehetőségeknek a kiaknázása, amelyeket az önkormányzatok jelentenek: a belső közösségi építkezés, a hagyományok erősítése és megtartása, helyi és regionális rendezvények biztosítása. Csak ne a rivalizálás, a kétes presztízs- és dacrendezvények irányába! S talán a legfontosabb: a család mert a család nemcsak az első számú civil szervezet, hanem az anyanyelv, a nemzeti kultúra, a nemzeti közösség megtartásának az alapja is. És itt kell okos programokat (gazdasági, kulturális, nevelési, szociális, egészségügyi, környezetvédelmi, jogi... stb.) készíteni, amelyeken keresztül valahogyan minden szlovákiai magyar családot megszólítunk. Miklósi Péter: — Tenni kell, köldöknézés helyett cselekedni! A rendezvények számát tekintve, a múlthoz viszonyítva, statisztikailag nyilván kevesebbet; ám annál átgondoltabban, keményebben, az anyanyelvőrzés, a közösségépítés, az önszerveződés eltökélt szándékával; a hagyományápolás és a szülőföldhöz való kötődés, de ugyanakkor a világ iránti nyitottság igényével is. Nem csupán a reményeinkben él majd a jövő, ha a polgári társadalom kiépítése iránti törekvésekkel párhuzamosan a Csemadok — a Csallóköztől a Bodrogközig — a szellemet is ébren tudja tartani. Elsősorban rajtunk, így tehát a Csemadokon is múlik, vajon az önálló Szlovákiában az itt élő magyarság kivívja-e a maga társadalmi tekintélyét?. Ehhez viszont az kell, hogy a Csema-
