Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Ardamica Ferenc: Az éles kanyar
Ardamica Ferenc három további követett — és üvegcsörömpölés. A felborult kocsi átrepült az árkon. Hempergése a réten ért véget. Csend lett. Síri csend. A házaspár egy percig vagy még tovább is megkövültén állt, szó nem hagyta el az ajkukat. Előbb a férfi tért magához, futni kezdett a feje tetejére állt autó felé, majd a felesége is elindult a forgó kerekek irányáb Félúton sem voltak, amikor a férfi elvágódott, kucsmája messzire elgurult. Az asszony követte. Jóformán fel sem keltek, amikor a kocsi felrobbant, és lángba borult. — Szűzanyám! — kiáltotta az asszony. — Szűzanyám! — ismételgette kétségbeesetten mindaddig, amíg a férje utol nem érte. Érezte, hogy az ura átöleli, és hallotta, ahogy túlkiabálja a tűz ropogását: — Akárki..., akárkik vannak benne, ott égnek! — Nincs mit tenni? — jajdult fel az asszony. — Nincs! Bevégeztetett... És épp a szentestén... Istenem, hogy engedhetted?! Az asszonyt nem lepték meg férje szavai. Tíz évvel ezelőtt, amikor Réka... Akkor pontosan ugyanezeket a szavakat mondta. Ugyanezt a kérdést tette fel. A válasz ezúttal is elmaradt. Fogalmuk sem volt, meddig álltak így. Teljesen elvesztették az időérzéküket. A tűz kitombolta magát, ropogása némileg alábbhagyott, s furcsa nyöszörgés, gyermeksírás hallatszott. Megdermedtek. Elengedték egymást. Füleltek Egy pillanatra teljesen tisztán hallották... Lehetetlen, hogy az égő rocsból jönne, lehetetlen, hogy abban bárki is... A gyermeksírás erőteljesebben hallatszott De látni, látni, nem láttak semmit. Külön indultak el, kóvályogtak az autó körül, egyre távolodva tőle, egyre közelebb kerülve egymáshoz, a hang forrásához, az árokhoz. Az árokban egy csomag hevert. Egy barna lábzsák. A férfi fenéken csúszva leereszkedett hozzá, felemelte, és átnyújtotta a feleségének. Mire kimászott a rétre, az asszony már szorgalmasan ringatta a kicsit, és csitító szavakat suttogott a fülébe. Valószínűleg varázsszavak voltak — minden anya ismeri őket — mert a csecsemő hamarosan elhallgatott. A kanyar felől motorzúgás hallatszott, egyre erősödött, majd feltűntek a kocsi lámpái. Az autó óvatosan, lépésben haladt, de így is ide-oda csúszkált a jegesúton. Amint hozzájuk ért, megállt. Egy férfi ugrott ki belőle. Látásból ismerték. Néhány utcával odébb lakott. — Mi történt? — intett izgatottan az égő, füstölgő roncs felé. — A vezetője elvesztette az uralmát a kocsi fölött. A jármű felborult és kigyulladt. Nem tehettünk semmit... — magyarázták neki felváltva. — Én sem tehetek. Nincs tűzoltó készülékem. Értesítem a mentőket és a rendőrséget. Ők tudni fogják mi a teendő. Amíg segítséget hozok, maradjanak itt! — mondta, és bevágódott a kocsiba.
