Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - Czakó Gábor: Emese csodája
Emese csodája kekben, keresetlen szavakban, amelyek kikívánkoztak belőlünk. Álltunk a sír körül, és kézről kézre adtuk a mikrofont. A legérdekesebb az volt, hogy a fölidézett emlékekbe, epizódokba valahonnan valami kicsit ködös, lágy derű vegyült. Végül Emese édesapja valamennyiünket meghívott a lakásukra. — Tejszínhabos kakaó volt kuglóffal. Valaki meg is jegyezte: milyen különös, mégiscsak... Emese édesanyja mosolygott. Születésnap van, nem halotti toron vagyunk, hanem születésnapi zsúron, Emese égi születésnapjának ünnepén. Útiársam elhallgatott. Én is hallgattam jó ideig, aztán mégiscsak megjegyeztem. — A csoda azért elmaradt. A korán megőszült fiatalember kinézett az ablakon, amely mögött akácerdő vágtatott hátrafelé, kopár ágai között varjúvárossal. — Ellenkezőleg. Emese haldoklásának szinte kerek esztendejében szakadatlanul történt a csoda. Persze nem a hollywoodi filmek happy endje szerinti, hanem olyan, amilyenre tényleg szükségünk volt. A boldogság csodáját éltük át akkor. Csótó László: Rajz a hajszához, tus
