Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Ardamica Ferenc: Az éles kanyar
ARDAMICA FERENC Az éles kanyar Néhány éve még gyalog bandukoltak ki a város végében elterülő útszéli temetőhöz. Most — lassacskán öregedve — busszal érkeztek... A férfi gyomra, mely a rövid utazás alatt idegesen remegett, fájdalmas görcsbe rándult. Előreengedte az asszonyt, aki óvatosan szállt le, inkább a selyempapírba burkolt szegfűcsokrot féltve, mint magát. A férfi pillantása a mocskos ablaküvegen keresztül az alacsony bukszusnövény fölé rebbent, s valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság kerítette hatalmába. Lábát tétován a busz lépcsőjére helyezte, közben elfelejtett lehajolni, kucsmája megakadt az ajtókeretben, és kis híján leesett a fejéről. Kétségbeesetten kapott utána. Az autóbusz vezetője fejcsóválva figyelte ügyetlenkedését. Türelmetlenül várta, hogy egy gombnyomással bezárva az ajtót kirekeszthesse a furcsa párt az utastérből. Miután kívánsága teljesült, az autóbusz csakhamar nekiiramodhatott és eltűnhetett a két szelíd dombocska közötti éles kanyarban. Ők ketten meg ott marardtak a járat megállóján. Bőrkesztyűjükkel bíbelődtek, toporogtak, húzták az időt, mindez azért, hogy néhány pillantást vethessenek az éles kanyar felé... Az asszony alacsony volt, télikabátjában is törékeny. Szinte eltörpült a kucsmájában még magasabbnak látszó, hatalmas, alig hajlott hátú férje mellett. Nemcsak tekintetüket, hanem egész lényüket mágnesként vonzotta a kanyar. Az asszony öntudatlanul mozdult el kanyar irányába. A vállára tett férfikéz térítette magához, meg a férfihang, amely azt mondta: — Kérlek...! Megfordult, látni lehetett száraz, a korai alkonyban fokozatosan pirosodó szemét, és engedelmesen elindult, most már a temető felé. Férje követte. Hiába fordítottak hátat a kanyarnak, az utolérte őket, s jött velük. Lábuk alatt hó helyett kavics csikorgott, tíz év, tíz év, csikorogta a kavics a magáét, mígnem a férfi foga is megcsikordult. — Terem tőm! — szólalt meg az asszony. — Tíz éve már, épp ma tíz éve, hogy Réka..., csak akkor hó volt, nem sár, mint most. Emlékszel...? Hogyne emlékezett volna a férfi...! Az asszony a konyhában sürgölődött, odakint hullt a hó, ő a fenyőfát rögzítette a kereszt alapú talpba, Réka, a lányuk épp hozzáfogott öltözködni.
