Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignácz : Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században
Romsics Ignác angolszász-amerikai béketervek között lelhetők fel. Ezek közül néhány, például Brzezinski 1990-es javaslata a lengyel—csehszlovák konföderációról, egyes lengyel körök felvetése a Baltikum és a Fekete-tenger közötti országok (gyakorlatilag az egész régió) közötti laza kooperációról vagy Ukrajna 1993-as kezdeményezése egy közép-európai biztonsági övezet kialakításáról, a megvalósítás legkezdetibb stádiumáig sem jutott el. Vagy azért, mert a potenciális résztvevők teljes érdektelenséget mutattak, vagy azért, mert éppenhogy érdekeikkel ellentétesnek vélték a javaslatokat. Néhány más kezdeményezésen, így például a balkáni országok között még az 1970-es években kezdődött közeledésen, az Alpok—Adria kooperációból kinőtt Közép-Európai Kezdeményezésen (közben Pentagonálénak, majd Haxagonálénak is nevezték), a visegrádi csoport együttműködésén vagy a lengyel, szlovák, magyar, ukrán és román szubregionális kooperáción a Keleti-Kárpátok térségében, viszont ígéretes kezdés után teljesedett be a történelmi fátum. A 19- századi és a két világháború közötti helyzethez hasonlóan vagy a politikai félelmek kerekedtek felül, vagy a gazdasági komplementaritás hiányzott. Előbbire a kárpáti szubregionális együttműködési terv kudarca a legjobb példa, amelyet Románia és Szlovákia egyaránt a magyar revizionizmus trójai falovaként fogott föl, s még nacionalista lengyel szervezetek is támadták Lengyelország területi integritásának állítólagos veszélyeztetése miatt. A másikra pedig a visegrádi együttműködés elsorvadása, amelyet Václav Klaus, illetve a cseh önzés számlájára szokás írni, valójában azonban arról is szó volt, hogy a hozsannázó propaganda ellenére a visegrádi szövetkezés egyik partner számára sem volt, s nem is lehetett olyan attraktív sem gazdasági, sem pedig katonai szempontból, mint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás. A kommunizmus bukása utáni számtalan közép- és kelet-európai integrációs kezdeményezés közül igazán meggyökeresedettnek és továbbra is reményt keltőnek ma már jobbára csak a balti államok és Skandinávia, valamint Törökország és a Fekete-ten- ger körüli államok gazdasági együttműködése tekinthető. Az ok is világos: -mindkét esetben egy technikailag fejlett és tőkeerős reginális centrum vonzza maga köré az elmaradott és szegény, de kulturálisan rokon perifériát. Ezért valószínűleg igazuk van azoknak a politikai elemzőknek (Lásd pl. Kende Péter: Volt-e valaha is esélye egy dunai államszövetségnek: In: Kende Péter: Miért nincs rend Kelet-Közép-Európában? Bp. 1994. 105—128.), akik szerint a gazdasági komplementaritás hiánya, amit az elmúlt negyven év nemcsak konzervált, hanem el is mélyített, a nyelvi és kulturális heterogenitás, a továbbra is virulens etnikai ellentétek és etnikailag motivált területi viták, valamint az érzékelhetően hiányzó nagyhatalmi akarat miatt a kelet-közép- és délkeleteurópai konföderációs tervek megvalósítására ma sincs több esély, sőt talán kevesebb van, mint a térség korábbi válsághelyzetei során eddig bármikor. Magyar Tudomány, 19SX5- 11. szám
