Irodalmi Szemle, 1997

1997/2 - KÖNYVRŐL—KÖNYVRE - Németh Zoltán : A határhelyzetek költője

KÖNYVRŐL — KÖNYVRE

A határhelyzetek költője

(Komjáthy Jenő összes költeményei)

Nagy adósságot törlesztett a magyar könyvkiadás, amikor Komjáthy Jenő halálának századik évfordulóján végre megjelentette a költő „összes költeményeit”. Persze, ez az adósságtörlesztés nem lehet teljes most sem, száz év múltán sem. Komjáthy hagyatékának jelentős része ugyanis máig sem került elő, egyes verseiről tudunk ugyan, de csak néhány nyomtatásban megmaradt strófát ismerünk belőle, hogy prózai munkáiról, tanulmányairól már ne is beszéljünk, hisz ezeknek a kritikai kiadása még a jövő feladatai közé tartozik.

Kétségtelen, hogy most, az ezredvégen reneszánszát éli a Komjáthy-kutatás, reneszánszát éli maga a költő, illetve mindaz, ami a századforfulóval kapcsolatos. Lehetetlen nem észrevenni, az utóbbi öt-hat évben a XIX. századdal foglalkozó jelentősebb tanulmányok rendre a századvég újbóli problematizá- lásánál kötnek ki, hogy korunk valamilyen megmagyarázhatatlan erő folytán szinte mágneses vonzást érez a százaforduló iránt.

A kortársi kutatások felélénkülésében minden valószínűség szerint szerepet játszik, hogy térségünk most kezdi el újra felépíteni azt a polgári alapo- zottságú társadalmat, amely a századvégen még szintén gyermekcipőben járt. A következő szempont az lehet, hogy a modernizmus, amely mára kezdi elveszíteni progresszív vonásait, éppen a XIX. század végén lépett kezdeti stádiumba, s meghaladása felvetheti egy korszak attitűdjének értelmezhetőségi kérdéseit. A modernizmus fundamentális kérdései vizsgálatának pedig éppen a századvéget kell megcéloznia. E hatástörténeti kérdés vizsgálatakor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a posztmodern és a szecesszió művészetfelfogása milyen sok párhuzamot, hasonlóságot rejt magában. Többen felhívták már a figyelmet arra, hogy mindkét esetben a művészet decentralizált struktúráinak létrehozásáról van szó. Ha ezt végiggondoljunk, akkor egyértelmű, hogy a művész státusa is megváltozott, illetve megváltozik mindkét korszakban. A kultúrát akkor is, most is afféle szabadcsapatnak felfogható csoportok vagy elszigetelt individuumok hozták létre, s a művészet anarchizmusa megengedő viszonyban áll a legfrigidebb akadémizmustól a legtotalizálóbb radikalizmusig.

Persze Komjáthy költészete nem a szecesszió, hanem a szimbolizmus jegyében fogant, de éppen e két századvégi irányzatnak van a legtöbb köze egymáshoz, s ha Foucault szerint a modernizmus nem is annyira stílus, mint inkább attitűd, akkor a két irányzat, legalábbis a modernista attitűdben, azo