Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Koncsol László : A magamhoz való hűség...
FÓRUM ’97 lagos tiszteletét, s megtiltotta; hogy a zsidóság idegen kultuszokat átvegyen. A törvény (e törvény) betartásáért vagy megsértéséért három—négy nemzedékre szóló megtorlást, illetve ezer utódra való jutalmat ígért, s így az identitás tengelyébe helyezett Jahve-kultúszt az egyén s a közösség öröklési rendjébe illesztette, s érdekeltté tette a népet gyakorlásában. Isten nevét a benne hívők nem koptathatják el, ünnep Ő és végső inštancia, kultusza viszont minden hetedik napon a legszigorúbban szabályozott keretek közt kötelező, mert szent ez a heti ünnep, mint maga a szabadító és megtartó Isten, aki kölcsönösségi alapon munkálkodik: szerződést kötött népével, amely csak addig kötelezi Őt, az Urat, amíg népe meg nem szegi parancsolatait; mihelyt a zsidóság önfegyelme föllazul, s idegen kultuszok szivárognak életébe, iszonyatos sorscsapások érik, katonai inváziók, elhurcoltatások, amelyekből csak az Úrhoz való alázatos, bűnbánó megtérés árán menekülhet. Az identitást a. család örökíti át, köteles ezért mindenki atyját és anyját tisztelni, nehogy megtagadásukkal s a vérségi kohézió fölrobbantásával földönfutóvá és idegen istenek martalékává legyen. Végső soron a többi parancsolat, az ölés, a házasságtörés, a lopás, a hamis tanúság és törvénytelen vagyonszerzés tilalma is a nemzeti identitás (egység, kohézió, szolidaritás, társadalmi összhang) védelmét szolgálta s az egyénét persze, aki csak a. földi rend, a családi közösség, az egyéni és magántulajdon, a jogbiztonság keretei közt bontakozhat ki szabadon. Ebben a megvilágításban a mózesi Tízparancsolat minden cikkelye az egyén s a közösség identitását írta le és bástyázta körül. Eredete szerint a zsidó identitásét, de joghistóriai és zsidó történelmi tanulságait mi is levonhatnánk és hasznosíthatnánk abban a küzdelemben, amely nemzetünk következő századaiban a Kárpát-medence barátságtalan államkeretei közt vár ránk. A zsidóság történetében hatott, az ezerkilencszáz esztendős diaszpórában is identitásőrző erőnek bizonyult, hátha rajtunk is segíteni fog, ha a magunk modern nemzeti és kisebbségi identitására átértelmezzük. Létünket az isteni teremtésből származtatjuk. Nyelvünket Tőle kaptuk, földrajzi helyzetünket Ő jelölte ki, e kettő alapozza meg identitásunkat, védelmünkért, mely értékóvás, Neki — Istennek — is felelősséggel tartozunk. Bebizonyosodott, hogy aki egy másik identitás ellen föllép, az nagyobb gazságokra is képes, tehát emberi méltóságunk védelme véres bűnök útját állja el. Történelmünk, nyugati keresztyénségünk (a katolicizmus és a protestantizmus) formálja közösségi arculatunkat, amelyet minden ép öntudatú magyar a magáénak tekint, és védelmezni óhajt. Gondunk, mely lassan nyolcvan esztendeje emészti a magyar milliókat, nemzettestünk háromszori szétdarabo- lásával kezdődött. Friss, mohó, demokratikus politikai hagyományokkal nem rendelkező, részben keleti ortodox, bizánci despota örökségű fennhatóság alá kerültek, s a második világháború után a Szovjetunió, benne Ukrajna lett nemzedéktöredékünk harmadik ortodox, zsarnoki, bizantin birtokosává, mi pedig egy olyan nemzet alá vettettünk, amely csak pár éve jutott el az önálló államiság változatlanul problematikus, a szlovákok nagy százaléka által is vitatott esélyéig, a friss nemzeti önállóság magas lázában ég, s nekünk, mai ma-
