Irodalmi Szemle, 1997

1997/2 - FÓRUM ’97 - Dr. Bordás Sándor : Az identitásról

FÓRUM ’97

táskrízisben vergődő serdülő nem belső problémaként érzékeli állapotát, hanem szülei vagy tanárai által képviselt nézeteket, életmódot utasítja el: „nem így kell". A nemzeti önazonosságát kereső közép-kelet-európai népek nem önmaguk értékeit keresik elsősorban, hanem a másik, a szomszéd népcsoportokra mondanak nemet. „Nem így kell, nem ilyennek kell lenni”.

Az identitás fogalmát három síkon értelmezhetjük (Ha az elsőt, a neurofizi- ológiait most nem részletezem.):

1. személyiség-lélektani,

2 szociálpszichológiai,

3. filozófiai-antropológiai (teológiai) síkon.

1. Az én-identitás személyiség-lélektani értelmében az önkép fogalmával hozható kapcsolatba. Az önkép az én-struktúra fontos eleme, az önmagunkkal kapcsolatos ismereteink összessége. Az én-ideál hordozza az önmagunkkal szemben támasztott elvárásokat, így a lelkiismereti funkciókat is. Az én-struk- túra harmadik fontos összetevője a reális én, leegyszerűsítve: ahogy mások látnak engem.

2. Szociálpszichológiai értelemben az én-identitás bizonyos szociálisan definiált értékek elsajátítását a velük való azonosulást jelenti. Éppen ezért az identitászavarok klinikai formáit is ezen értékcsoportok szerint osztályozzuk, úgy, mint életcélok, pálya, barátság, vallási csoportok stb. értékeivel kapcsolatos zavarok.

3. Az én-identitás harmadsorban filozófiai-antropológiai probléma. Végső soron az ember önértelmezéséről van szó. Egyénileg ezért az én-identitás elsősorban a szubjektum része, ahogy a személy önmagának tudatában megjelenik, ahogy önmagát átéli. Ez az önértékelés nem passzív folyamat, hanem a lélek aktív értelmező tevékenységének eredménye, teljes hermeneutikai kör.

Ezért az önazonosságot nem úgy kell felfognunk, mint adottságot, hanem mint folyamatosan változó „produktumot”. Az ember tudatában nem annyira átéli, hanem megalkotja önmagát, abból a végtelen nyersanyagból, amit az egyén bio-pszichológiai és szociális adottságai felkínálnak. Az én-azonosság ezért végső soron nem objektiválható, inkább önismeretünk végső horizontjaként fogalmazható meg.

Az én-identitás az önkép három eleme közti harmóniát tételez fel. Ha a reális én és az önkép, illetve én-ideál egymástól nagy mértékben eltér, ez lelki zavarok formájában jelentkezik, és egyúttal az én-identitás kisebb-nagyobb fokú zavarával is együtt jár. Sőt ezen túlmenően az én-azonosság fogalmában önmagunk metafizikai valósága is megragadható, amint a szubjektum ablakán át a végtelen lét megrendítő élményében lehet részünk.

Csepeli György* magyar szociálpszichológus véleménye szerint a társas érintkezésben, a másokkal folytatott kommunikáció során alakul ki folyamatosan az egyén (vagy a csoport) azonosságtudata vagy identitása, amely viszonylag stabil, nehezen változtatható és labilisabb, könnyen változó tudati

* Csepeli György a budapesti ELTE Szociológiai Tanszékének a vezetője, szociálpszichológus