Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Grendel Lajos : Sorsközösségben élünk a velünk szomszédos nemzetekkel
FÓRUM ’97 munista államcsíny és a rákövetkező négy évtized hol keményebb, hol puhább diktatúrája okozta. Méghozzá annak ellenére, hogy a kommunisták megszüntették a szlovákiai magyarok jogfosztottságát, leállították a lakosság- cserét, és lehetővé tették a szlovákiai magyarság számára, hogy kiépítse alap- és középiskolai hálózatát és kulturális intézményrendszerét. Hiszen ez csupa pozitívum, mondhatná a messziről jött idegen. A messziről jött idegen azt már nem tudhatja, hogy ugyanez a kommunista párt, sajátos módon értelmezve az internacionalizmusról szóló dogmáját, nagyon is tevékenyen, s nemegyszer kezdeményezően vett részt a szlovákiai magyarok elűzésében szülőföldjükről, s azt sem, hogy amit az egyik pillanatban hatalmi érdekből és az erősebb fél pozíciójából ad, azt vissza is veheti, ha a hatalmi érdekei holnap ezt úgy kívánják. Nemzeti emancipációnk ára szabadságunk teljes elvesztése volt. Mert voltak ugyan magyar iskoláink, de nem mi rendelkeztünk velük. Voltak szín-, házaink, de azok nem mindig játszhatták azokat a darabokat, amelyeket mi szerettünk volna. Újságjainkban sem írhattunk arról, hogy hol szorít a cipő, sőt azt kellett írnunk, hogy a cipő egyáltalán nem is szorít, mert szocialista vállalatnál készített cipő nem szoríthat. Egyetlen könyvkiadónkban hazug és dilettáns műveket is ki kellett adnunk, mert a könyvkiadó sem volt a miénk. Bornírt, félművelt apparatcsikok felügyelték minden cselekedetünket és szavunkat, s a titkosrendőrség aktákat gyártott rólunk, s bármikor meghurcolhatott, ha nagyon „ugráltunk”. A határon túli rokonainkat és barátainkat sem látogathattuk bármikor, s az útlevelünket is akármikor bevonhatták Satöbbi. Aki ma nosztalgiával gondol a megboldogult diktatúra négy évtizedére, erről se feledkezzék el. Letagadhatatlan történelmi tény, hogy a magyar nemzeti tudat egyik fundamentuma a jobboldali radikálisok által szitokszóként használt liberalizmus. A modern magyar nemzeti tudat kimunkálói főképpen liberálisok — mondhatnám úgy is, a kapitalizmus hívei — voltak. Kossuth liberális volt, Eötvös liberális volt, Deák liberális volt. A liberális gondolat honi meggyökereztetése nélkül a magyar nemzeti tudat a balkáni és kelet-európai hordanacionalizmusok primitív vérség- és ösztönkultuszán rekedt volna meg. Azokban az országokban, ahol a liberális gondolat nem eresztett olyan mély gyökereket, mint Magyarországon, a nemzeti tudatot és identitást ma is heveny nacionalizmus mérgezi. Számos jel mutat arra, hogy a kommunizmus felsőfoka sem az osztály nélküli társadalom lett volna, hanem a nemzetállami totalitarizmus. Lásd nemcsak Ceausescu „államépítését”, a balkáni háborút, hanem, sajnos, a mai szlovákiai helyzet egynémely aggasztó elemét is. Közép- és Kelet-Európában immár két évszázada miduntalan fölvetődik egy hamis kérdés, hamis alternatívát szuggeralva. Nemzeti érdekek vagy az egyén szabadsága? Melyik az előbbre való? — kérdezik e tájakon sokan. A baloldali szlovákiai magyar értelmiségnek is az egyik nagy dilemmája volt ez negyven évig. (A jobboldalié nem lehetett, mert annak az volt a dolga, hogy tartsa a száját, s még örüljön is, hogy nem börtönben kell tartania.) A második világháború után lefejezett szlovákiai magyar értelmiség helyébe lépő, óriási többségében első generációs értelmiségnek nemigen állt módjá-
