Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Kiss József : A kisebbségi jövőkép értelmezése
FÓRUM ’97 mába belevetített óhajok válnak majd, hanem a jelen helyzetből való elrugaszkodás, mely újabb és újabb lépcsőfokra jutva valós kisebbségi érdekérvényesítést és mérhető, tetten érhető pozíciójavulást eredményez. Nem vonható kétségbe, hogy a távlatokba vesző, de jelenidejűséggel felruházott elképzelések is alapvetően európai korszellemet tükröznek. De nem hagyható figyelmen kívül az előremutató vonásokat beárnyékoló tendenciák hatása sem, ami egyfajta — az idevágó kutatások szerint — aszinkronitásban jut kifejezésre. Térségünkben ezt a nemzetállamiság újraéledése jelzi. Ennek az ellentmondásnak a feloldása, bármennyire is pótolhatatlan szerepet töltenek be a nemzetközi struktúrák, bonyolult folyamattá válik. Az aszinkron jelenségek, mint tapasztaljuk, képesek akadályozni és lassítani a nemzetközi szervezetek hatékonyabbá tételét. S itt a jövőképtípusok körüli említett sze- epzavar maga is hozzájárulhat az aszinkronitás elmélyítéséhez. Alighanem számításba kelle venni, hogy azok a helyzetelemzések és fejlődésképek, amelyeket a szlovákiai magyar politikai képviselet a nemzetközi fórumok elé tár, avagy tárni kíván, abból a szempontból is megítélés alá esnek: mennyiben jelentenek kompromisszumkészséget — az alapelvekhez ragaszkodva — az aszinkronitás tényleges mérséklésében. S úgy érzem, ennek kulcskérdése a demokratikus szlovák értelmiséggel és politikai erőkkel való együttműködés, azok támogatásának megnyerése. A közép-európai demokratikus beállítottságú többségi politika is láthatóan értetlenül áll a magyar kisebbség követelményszintjével szemben. Nem képes kellőképpen érzékelni annak a ténynek a következményeit, hogy elszakított nemzetrészekről van szó, amelyeknek más a viszonyulása és kötődése az anyanemzethez, mint az egyéb típusú és lélekszámú kisebbségeknek. Ugyanakkor értetlenül fogadja azt is, hogy a magyar kisebbségek olyan jogvédelemre és intézményi hálózat megteremtésére törekszenek, mely szerves szerkezetű, életképes közösségi létforma kialakításának és kiteljesedésének a szükségleteihez igazodik. Vagyis a határon túli magyar kisebbségek számára nem egy adott állapot a mérvadó (járjon bármennyire is figyelemre méltó és nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő vívmányokkal), hanem a kisebbségi — közösségi azonosságmegőrzés és asszimiláció-visszaszorítás felfokozott igénye. A többségi közgondolkodásban mindez nem ritkán kifejezett tehetetlenségnek és összeférhetetlenségnek minősül, főleg, ha modellnek egy, már asszimilálódó és meggyengült belső ösz- szetartó erővel rendelkező másik kisebbség tagjainak a magatartását tekintik. A tipológiai sajátosságokból fakadó igénytámasztás és kisebbségi lelkiség elfogadtatása a demokratikus szemléletű többségi közvéleménnyel (de jelenleg még akárcsak a demokratikus politikai elittel is) komoly, le nem becsülhető társadalom-pszichológiai feladat. Nem tekinthető afféle megszólítási bontonnak és taktikázásnak. Ha úgy tetszik, maga is stratégiai megközelítést és kimunkálást kíván. A kisebbség és a többségi demokratikus erők közötti bizalomerősítéshez aligha járulhat hozzá, ha bizonytalanság uralkodik az együtműködés stratégiai céljait illetően. Tapasztalhatjuk, az összefogás híveinek a többség körében az az érzése is támadhat: vajon nem ravaszkodás rej-
