Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Kiss József : A kisebbségi jövőkép értelmezése
FÓRUM '91 hatóerejével szemben. „Szüntelenül helyzetben lenni” — fogalmazódott meg szinte jeligeként az új lehetőségek kihasználására sarkalló felismerés. De ezzel együtt eleve felvetődik a feleletet váró kérdés: mihez képest? Mi az a cél, amelyhez a helyzetalakítás közelebb visz? S ha van ilyen — mert nyilván lennie kell —, akkor el is kell helyeződnie valahol a jövőalakítás koordinátarendszerében. Vízió, jövőkép, szcenárió, stratégiatervezés — e felsorolt, meglehetős fogalmi képlékenységet és szinkretizmust takaró kifejezések uralják azokat a tudományos és politikai elképzeléseket, amelyek a jövőbeni fejlődés bizonyos korlátok közötti irányíthatóságát tartják szem előtt. A fogalmi körülhatárolás sokszor egymásnak ellentmondó értelmezéssel jár a szaktudományos berkekben is. Bizonyos alapvető szerepmeghatározás nélkül azonban szerepzavar állhat elő, amely kételyeket támaszthat a jövőbefolyásolás lehetőségeit illetően. Úgy tűnik, hogy épp ilyesfajta problémák kísérik a szlovákiai magyar kisebbség politikai vonalvezetését is. Talán elég utalni arra, hogy a vízióknak, avagy jövőképeknek van időbeli behatároltsá- ga: megkülönböztetnek egygenerációs (tehát 20 évre kiterjedő), többgenerációs (vagyis 50-60 évet átfogó) és történelmileg (egy évszázadon is túllépő) jövőképeket. Feltámad a gyanú: a szlovákiai magyar közegben nem annak vagyunk-e tanúi és résztvevői, hogy az egyes jövőképtípusok szinte összemosódnak a távlatok közötti határok fesztelen áthágása, az időkeretek hányaveti értelmezése miatt. S így kap még inkább tápot az eredendő kétkedés: megalapozott jövőkép helyett nem a teret és időt figyelmen kívül hagyó vágykép sugallja-e például az olyasfajta igyekezetei, mely amolyan, a magyarországi parlamenten belüli felsőház létrehozását szorgalmazza a határon túli magyarság képviselői számára? Egész közösséget mozgósító jövőképre természetesen szükség van, s ennek a kisebbségi-közösségi lét megóvására és kiteljesítésére kell épülnie. De az már ugyancsak vitatható, hogy e lét teljessé válásához vezet-e, ha maguk az elvek merevednek konkrét modellekké és végcéllal azonosított jövőképekké. Mindezt tetézi, hogy az adott helyzet és a távlati célok közötti rövidre zárás berkeinkben a mai állapotok és a fejlődési irányzatok viszonyában szinte visszájára fordított felállást eredményez. A ködös jövőkép egyszerűen átülte- tődik a mába, szinte napi magatartássá szublimálódva viselkedési formák mércéjévé válik. A továbblendítő erőgyűjtés egyszerűen mellékessé jelenték- telenedik, sőt el is sikkad. Nem az lesz a meghatározó, hogy egy-egy, az adott lehetőségekhez igazodó lépés közelebb visz-e a valós kisebbségi közösségerősítéshez, hanem a szó valódi értelmében annak feszegetése: az adott kezdeményezés mennyire marad el a vágyálomszerű ideologikus konstrukcióktól. Nyilvánvaló, hogy itt kiiktatódik a stratégia mint tervezés és mint célmeg- valósításhoz vezető útkeresés. Úgy hiszem, nemcsak pusztán politikai-politikusi feladat, hanem értelmiségi szerepvállalás kérdése is a tudományosan feltárt létviszonyok és így kimunkált jövőkép közötti távolság olyasfajta áthidalásának az előmozdítása, mely számol közbeeső stratégiai szakaszok és közbeiktatott stratégiai célok kirajzolódásával. S így meghatározóvá, nem a
