Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - Határ Győző: Évidő
HATÁR GYŐZŐ Évidő járok az évidő nagy végein s le-leterítenek gyengeségeim csak hápogok mint forró újszülött és érzem hűlök egyre gyengülök világ folyását nézném — ez maradt ahogy zűr/bűn/zaj/baj lezajlanak öröm mely örvény ujjong és kitör kudarcra csőd nyerésre nagy siker de mint kinek értetni nem szabad a kiállított ritka tárgyakat érzem a vizsla termek-őreit tíz vasvilla szem a gerincémig hatol!... nekem csak az üveg alatt szabad figyelnem hogy mint zajlanak — és történülnek milljom mindenek a Mindenségben — végidőm pereg szú per cég hó hull langy teám iszom s Majálisomból — Múzeálisom így lett: csonka lét minek dolga nás nincs csak a tapintatos távozás — annak kiért a csillagbükköny ég üzen: s ő ráhúzza függönyét
/
