Irodalmi Szemle, 1997

1997/2 - Duba Gyula: Az írásról — három tételben

Az írásról — három tételben

hoz számottevő örömöt, említettem, kilátástalannak tűnik fel és érezhetően kudarcra ítélt. Az ifjúkor kényszerű — vagy felelőtlen — mulasztásai bepó- tolhatatlanok. Legfogékonyabb éveinket magának követelte és elprédálta a történelem! Abban a korban a képzelőerő, a nyelvi fegyelem és a fogalmi logika céltudatos tanulmányok által épül a tudatba, s a gondolkodási mechanizmus és idegrendszer természetévé válik. Ily módon gazdagodik az értelem, melynek keretében az alkotóerő a képzelet mozgásterében munkál. A kamasz olvasmányélményei és az egyetemista tanulmányai ennek az intellektuális minőségnek a kiteljesedéséhez járulnak hozzá.

Az önismeret feltételezi, hogy az író tehetsége korlátait és esetlenségeit is számba vegye. Annál is inkább, mert kiderülhet, hogy amit elveszített a vámon, visszanyerheti a réven! A jogfosztottság évei visszafogottá, realistává és bölccsé edzették a lelket. Számos példával bizonyítják, mi minden lehetséges. A lét arcát lecsupaszították, vonásait kiélezték. Pőrére vetkőztették a sorsot és annak vállalását, kodifikálták a felelősségvállalás törvényét Megtanítottak rá, hogy az írás felelőssége az élet vállalását feltételezi. A művészi formához való viszony is az író valóságérzéséből következik. A forma jelentőségét és szerepét lehetetlen lebecsülni Minden kifejezési módot és lehetőséget formai kérdésnek (is) tekinthetünk! A művészetnek az élethez való viszonya azonban mélyebb kategória Ez a kapcsolat az alkotás értelmét jelentheti, és az egyetemességet célozza meg. ^z egyetemesség kategóriája pedig az emberi létben gyökerezik.

Sok nézeteltérést okozott már a művészi forma kérdése, fog is még! Nem állítom, hogy valamiféle létközpontú alkotói alapállás és életesség a legiga- zabb vagy egyedül helyes írói hitvallás! Úgy gondolom azonban, hogy a művészi program mély átélése az emberiség sorskérdéseinek a megsejtését feltételezi. Ezért erkölcsi felkészültséget is követel. Művészet és erkölcs? Régi iskola vagy régi-új?! Hagyományra építő, folyamatos alkotói hozzáállás? Euró- pa-szerte — világszerte? — élnek és teret hódítanak a konzervatív eszmék. Nem kívánják a múltat időszerűsíteni vagy visszahozni, ellenben szívesen megvalósítanák a folyamatosság igényét. A folytonosságra szükségünk van. Biztonságérzetünk zálogát véljük benne! Értékrendünk s benne a világ képe túlságosan széttöredezett ahhoz, hogy ne vágynánk a folytonosság reményét. Hogy ne vágynánk az értékek átmenthetőségét, a folytonosságot! A történelem igénye munkál bennünk s a nemzetekben? Ez itt a kérdés! Czeslaw Milosz írja a jövőről: „Az emberiséget egyre inkább önmaga fogja érdekelni, egyre inkább a saját múltjára figyelve keresi titkának kulcsát, az empátia segítségével behatol az elmúlt nemzedékek és civilizációk leikébe.”Korábban Popper feltűnést keltő könyvet írt a „hisztoricizmus nyomorúságáról,,, Nietzsche pedig a történelem „hasznáról és káráról” értekezett. S közben, maradjunk szűkebb köreinken belül!, folyamatosan és keményen éljük Közép-Európa-szerte a történelmet! Kénytelenek vagyunk azonosulni képével, amennyibe nem politikai izgatás vagy formalista áltudomány. A mi történelemképünk a közösségi sors és a népi lét megvalósulását és tapasztalatait tükrözi, a környező nemzetek élményeinek és érzéseinek képe, számunkra az