Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - Duba Gyula: Az írásról — három tételben
Duba Gyula tündérvilágát, akkor a kamaszkor az öntudatra ébredés ideje, a dolgok értelmének a megsejtése és az érzések megismerése és azoknak a részben ösztönös, másrészt tudatos szellemi erők megalapozódásának a kora, amelyek a formateremtő érzéket működtetik. Ekkor születik képességünk, hogy a sejtéseknek formát és a látomásoknak alakot adjunk, tisztán lássuk a szavak értelmét, és pontosan érezzük a fogalmakat. Fogékony értelmünk stílusérzékenysége ekkor finomul. A serdülőkor alapozza meg az érzékelés és gondolkodás egységét! Az érettségi nem(csak) fiziológiai fejlődési pont, hanem egyre inkább kiteljesedő szellemi minőség. Az író munkájában a gyerekkor és a serdülő évek sziámi ikrekként vannak jelen. Hogyan lesz néhány gimnáziumi osztály tananyaga meghatározó erőforrás? Mint válik négy évnyi megszerzett tudás egész életre szóló ajándékká? A négy alsó osztály éppen csak a gimnáziumi műveltség kezdetét jelenti. Némi csekély ismereteket nyelvművelésből, történelemből, természetismeretből, stílusból, a gondolkodási rendszer megalapozásából. A népi indíttatású, örökölt nyelvkészség éppen csiszolódni, nemesedni kezdene, s a lélek szárnyalni készülődik. Nekem ennyi jutott belőle! Ennek ellenére hálás korszak, az átmeneti kor termékeny ideje. A mesék után a kalandok kora. A felfedezések kora világa, a képzelet felívelésének és térhódításának időszaka. Magába foglal háborús telet, ugyanannyi élménytermő nyári vakációt, kosztosdiák-életet. Aztán a front behemót gőzhengere végigcammog a vidéken, összelapított életeket, szétdobált tárgyakat és felforgatott lelkeket hagy maga után. A lévai Magyar Királyi Állami Gimnázium oly messze kerül tőlem, mintha a holdra lőttek volna ki! Marad helyette a falu, a zsarnok faluközösség, amely elébb ugyan elengedett, ám most olyan vaskapocsként ragad meg ismét, mintha könyörtelenségével a korábbi könnyelmű engedékenységét akarná jóvá tenni! Ha akkor városon élek, talán ismét nekivágok az iskolának, nyelvet tanulok. Ám a falum, mint a ragadály, rám tapad és magába szív, magába gyömöszöl és elnyel, mint a kisgömböc a regiment katonát! Bizony, a szülőföld megkötözhet és az anyanyelv kalitka is lehet! Leginkább akkor, ha kegyetlen velünk szemben a történelmi idő. Eszünkbe sem jut lázadni, a kor gondoskodik róla, hogy ne ellenkezzünk A végzet uralkodott felettünk A sors tartott a markában, és időnként szorított egyet rajtunk Én sem keresek kiutat, bár mások ha nem is sokan, megtették Megéreztem a sorsot, ez egyszer írói erény lehet! S a tűrés angyala ösztöneimbe költözik! A teremtővel valamilyen módon szót érthetünk, őszinte fohásszal megközelíthető, a sors azonban nem isten, hanem könyörtelen élettörvény, amely alázatra tanít. Megismertet a csapások elviselésének képességével és a gondokkal való együttéléssel. Végtelenül érzékennyé és fogékonnyá tesz a megmaradás ösztöne iránt. A fuldokló sem azért kap a szalmaszál után, hogy könnyebben lubickoljon és vígabban ússzon, hanem hogy megmeneküljön, hogy élhessen! Meglehet, hasznos tapasztalatok ezek az íróknak, de kegyetlen élmények a kamasznak! Most éppen nem erre lenne szüksége. A megkezdett nyomon járva a legtermékenyebb időm következhetne. Ifjúkori atomrobbbanás! Beinduló kísérlet, amelyet az értelmi fejlődés,
