Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - TALLÓZÓ - Ezredvégi beszélgetés Hannes Böhringer filozófussal (Tillmann J.A.)
TALLÓZÓ — és a technikával, valamint a technológiával ellentétesen — operál; hogy a művészet egy reflektált észlelésmód, a reflexió egyik formája, egy olyan távolságteremtés, ami már eleve távolságot feltételez. A dištancia a várakozás képességét, az ítélettel való várakozni tudást jelenti; azt, hogy az ember ne hagyja magát a sebesség szédületétől vezéreltetni. • Te hogyan teremted meg ezt a távolságot? — Én a szkepszis szabályaihoz tartom magam. A szkepszis elővigyázatos. Egyszerre két úton megy: minden marad a régiben, minden változik. Nincs semmi új a nap alatt, minden új. Egyrészt az áthagyományozottra támaszkodom, és figyelmen kívül hagyom a változásokat — mint eddig, ezentúl is ceruzával írok, és nem computerrel —, és sok olyan képződményre utalok, melyek minősége és tartóssága éppen az időszerűtlenségükből fakad. Másfelől mégis megengedek magamnak egy szabadon mozgó, körbe forgó radarantennát. Próbálok minden lehetséges eszközzel, régivel és újjal, zöldágra vergődni. De az ember nem képes mindenre; én nem vagyok gyors. Az én képességem a lassúság. Ezért is méltánylom az olyan régi erényeket, mint az állhatatosság és a helytállás, a constantia és perseverantia, valamint a nyúlról és a sünről szóló mesét, amiben a sün nyeri a futóversenyt, mert a helyén marad. • Mire irányul mostanában a radarantennád? — A radarantenna kérdésének, mint mindennek, két odala van. Egyébként is az a benyomásom, hogy folyvást ambivalenciákban mozgunk, és a filozófia erőfeszítésének arra kell irányulnia, hogy némi tisztázást vigyen végbe az ambivalenciák tengerében. A radarantenna egyfelől jelenti azt a törekvést, hogy az ember az idő magaslatán legyen, mindenfajta rezdülést, ami a levegőben van, regisztrálni tudjon. Másfelől jelenti a divatosságot, annak a követését, ami éppen történik; arról írni, ami amúgy is halmokban áll a pénztárnál — amit az ember, önnön elszigeteltségénél és akadémikus világidegenségénél fogva még nem vett észre. Hogy most mire irányulnak az antennáim? Az utóbbi években filmekkel foglalkoztam, nem azért, mintha egy másik műfajt akartam volna megismerni, hanem azért, mert a mitológia témája érdekelt. A filozófiának nemcsak a művészet és a tudomány irányába nyitottak a határai, hanem a teológia felé is. A teológia természetesen a tudományhoz tartozik. A keresztény teológiában a „demitologizálásnak”, a „mítosztalanításnak” kulcsereje van. Az újramitologizá- lásnak és demitologizálásnak a váltakozása, egyiptomi fogság a mítoszban, és Izráel gyermekeinek örökkétartó kivonulása Egyiptomból a pusztaságon, a kijózanodás és a demitologizálás metaforáján át; nos, ez foglalkoztat engem aktuálisan. • A legkülönbözőbb területeken látni mítoszok keletkezését és szívós jelenlétét. Mire irányulnak a te kutatásaid? — A felvilágosodás óta létezik egy új mitológia iránti igény. Annak arányában, ahogy a régi mitológiától, a mítosztól emancipálódott az ember, úgy
