Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - TALLÓZÓ - Ezredvégi beszélgetés Hannes Böhringer filozófussal (Tillmann J.A.)
TALLÓZÓ 147 kíván új mítoszokat. Légyen az a fiatal Hegel és Hölderlin rendszervázlata, vagy a klasszika-filológiai hagyományban Bachofen, Nietzsche, Walter F. Ottó mítosza, vagy akár Chamberlain-é. „A huszadik század mítosza” — minden borzalmas következményével egyetemben. Felfedeztem, hogy létezik egy mitológia, amit fiatalon nagyon kedveltem: a cowboy mitológiája. Az amerikai mitológia új mitológia, és még mindig eleven, az egész világra kiterjedő, mivel e pontban megint egyetemi éveim hegelianizmusa érvényesül — Amerika korunk világtörténelmi győztese, és még ma is az. Bármennyit beszéljenek is Japánról és a növekedő ázsiai régióról, valamint az Egyesült Államok hanyatlásáról, Amerika mitológiája még mindig a világtörténelmi győztesé. Hirtelen támadt egy gondolatom, mely a cowboyfilm hős figurájával, az angolszász lovagi hagyomány lovagias megmentőjével az életrajzomhoz, az ifjúkoromhoz kapcsolódik. És ezt a mitológiát egy másik mitológiában látom demitologizáltan megjelenni: az úgynevezett film noir gengszterfilmjeiben. A film noirt az egzisztencializmus amerikai változatának lehet nevezni. Úgy tűnik, a velejében erősen teologikus indíttatású, ami negatív teológia, egy Isten halála utáni teológia. Sok mitológia van; a mitológiák burjánzanak — ez alkotja lényegüket. A legtöbb mitológia, a science fiction, a cyberspace, mindez nem érdekel engem annyira, mint a western és a film noir. A mitologizálás veszélye abban rejlik, hogy átcsúszhat egy képvilágba. És e pontban találkozik a filozófia és a bibliai hagyomány: a kép kritikájában, a kép leértékelésében. Végső soron így kell értékelni a művészetek platóni kritikáját is, A képtilalmat a zsidó tradícióból ismerjük. Állandóan ki vagyunk téve a mitológia veszélyének; még a tudomány is, sőt maga a filozófia is. Az ész, az állam,a faj, a társadalom, az önmegvalósítás stb. mitológiájának. És nem tudunk megszabadulni a képektől. A nyelv telítve van képekkel, melyek szuggesztíven hatnak, a reflexió küszöbe alatt átjutva meggyőzik a tudatot. Tehát a mitológiával való foglalkozás során tulajdonképpen mindig is mítosz- talanítás történik. • Korábban írtál olyan populáris műfajról, mint a blues. Miért keltette fel az érdeklődésedet? — Engem a „pop” érdekel. Azt hiszem ugyanis, hogy kulcsfogalom a modern művészet megértéséhez. A modern művészet egy krisztológiai fordulatot valósít meg: a magas stílusnak alacsonnyá történő leszállítását. Vagy másként: az alacsony stílusnak magasra emelését. Számomra ez adja a „pop” velejét. Ezért nem szabad a „pop”-ot lebecsülni. Olyan hagyománya van, amely végső soron a bibliai irodalomig vezet vissza. Régtől fogva ismeretes az úgynevezett kópé-regény, a Simplicissimus, mely a hőst mintegy megfordítva, mihasznaként, csibészként, csavargóként mutatja be. A blues az Amerikába — egy új Babilonba — eladott feketék siraloméneke. A szabadon engedett, és ezáltal magukra hagyott rabszolgák siraloméneke, a dzsessz és a rhytm and blues révén, egy világkultúra, a popzene alapvető daltípusává válik. A fokozódó szekularizálódással eltűnnek a vallás szigorú
