Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - TALLÓZÓ - Ezredvégi beszélgetés Hannes Böhringer filozófussal (Tillmann J.A.)
TALLÓZÓ TALLÓZÓ Ezredvégi beszélgetés Hannes Böhringer filozófussal • A filozófiának ma számtalan jelentése, egymást kölcsönösen kizáró értelemzése van, és még a fogkefegyártók is saját filozófiával szeretnek előhozakodni. Te mit tartasz filozófiának? — Nem az akadémiai diskurzus zárt kontextusában ténykedem. Számomra a Düsseldorfi Művészeti Akadémiára kerülésem jelentette a fordulópontot: filozófiát nyílt mezőn, kihívást a nyelvem számára. Már a tanulmányaim idején kezdtem megszabadulni mindenfajta terminologikus nyelvtől. Ezt aztán tovább edzettem a művészeti főiskolán. Abban érzem a magam erősségét, hogy a filozófiát nyílt mezőn, szabadon és védtelenül művelem, mindattól érintve, ami körülvesz. Csak azt próbálom szavakba foglalni, ami megszólít. Mivel nem rendelkezem egy filozófiai iskola fogódzójával, sem pedig az egyetemi társaság támasztékával, a nyelv adja az egyetlen fogódzót azon a senki földjén, ahol tapogatódzom. Ezért aztán számomra a legeslegvégső elkötelezettség a nyelv. Csakhogy a nyelv, éppen a nyelv nem ad szigorú szabályokat. Ezért azután minden a szavak mérlegelésén múlik, nemcsak a fogalmakat, hanem a metaforákat, a szóképeket is latba kell vetni. Ha másokat hallok beszélni, vagy mások könyveit olvasom, végső soron ez képezi az érvényesség kritériumát: hogyan bánnak a nyelvvel. A nyelvben nemcsak a szavakon múlik a dolog, hanem a ritmuson is; a zenén. • Milyen művészet hatott rád a leginkább? — A concept art volt a legnagyobb felfedezésem annak idején, amikor elkezdtem filozófiát tanítani a Düsseldorfi Művészeti Akadémián. A képzőművészeten belül képrombolással ért fel: konceptekre és nyelvi kijelentésekre történő redukció volt ez. Természetesen a művészek nem mondtak le teljesen az ábrázolásról; például az üres falon géppel írott szövegek lógtak, melyek a koncepteket írták le; a betű, a lexikon esztétikája volt ez, mondhatni. És már látni lehetett, hogy mindez majd száraz akadémizmusban fog végződni, filozófiai laposságokban, amihez éppenséggel semmi szükség képzőművészetre. Aztán jött a kurzusváltás: a Vad festészet festőláza az akadémiai magasművészet átfordulása triviális művészetbe, popkultúrába. A Vad festészet a Pop Art tradícióját követte, de nem volt olyan erős. Nem tudott új triviális mítoszokta találni vagy kitalálni, melyek oly átütőek és nagy horderejűek lettek volna, mint Warhol Coca-Cola-dobozai.
