Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - TALLÓZÓ - Ezredvégi beszélgetés Hannes Böhringer filozófussal (Tillmann J.A.)
TALLÓZÓ A concept art mellett engem mindenekelőtt a fluxus fogott meg. A fluxus filozofikus humora miatt volt fontos. A legmagasabb dolgok mellékes és csaknem banális emlegetését és megjelenítését, a legmagasabbnak hétköznapivá, triviálissá átfordítását nevezem filozofikus humornak. Ez magában foglalja a fenségesnek triviálisba fordulását, majd pedig újra visszafordulását a fenségesbe. Ezért törekszem magam is a filozofikus humor stíluskevercsének buzgó követésére. * Minek tekinted a magad tevékenységét? — A magamfajta filozofálást egy olyan tradíció részének tartom, amely Németországban inkább elcsökevényesedett, vagy egyáltalán nem is igazán művelték. Ezt Wilhelm Dilthey — Bemard Groethuysennek a tanára, akiről disszertációmat írtam — legalábbis történetileg feldolgozta; ez a görög—római életfilozófia tradíciója, ami a francia filozófiában és pszichológiában elevenen él tovább. Olyan filozófia ez, mely életfilozófiának tekinti magát, filozófiának egy szabad mezőben az életen való keresztüljutás, az élet nyomorúságával szembeni belső felvértezettség művészetének. A filozófia ezt úgy nevezi: boldog élet. Ám boldogságon az élet elkerülhetetlen boldogtalanságának elviselését, méghozzá könnyűszerrel történő elviselését érti. Ennek a filozófiának a magva a rendíthetetlenség és az önuralom, a szenvedélyek, az affektusok fölötti uralom képzete. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy az ember képes legyen ura lenni önmagának. A pszichoanalízis igazolja ezt a diagnózist. Azok a filozófiai írók pedig, akikhez én kötődöm, a francia moralisták, a hősiességnek és a kudarcnak, a helytállásnak és csődöt mondásnak, az ember, a modern szubjektum nagyságának és nyomorúságának ezt az ellentétét tematizálják. • Mi történik ma a filozófiában? Egyáltalán áttekinthető-e a mezőny? A kortárs filozófia egyre kevésbé érdekel. Azt olvasom, amit ajánlanak nekem, ami megszólít, amitől indíttatást várok. Meg sem próbálok áttekintést szerezni a filozófiáról, és e filozófia magaslatán lenni. Ez egyszerűen túl sok nekem. Túl sokat kellene kóstolnom ahhoz, hogy kiderüljön, mi a valóban tápláló belőle. Minél hosszabb ideig tanít az ember egy művészeti főiskolán, annál inkább meglazulnak az egyetemi filozófiához fűzött kötelékek. Néha ettől rosszul érzem magam, és attól tartok, hogy már teljesen elváltam a filozófiától, fogódzójától és tartásától. Gyakran a beszélgetőpartner is hiányzik, akivel megbizonyosodhatnék a filozófia felől. Valójában inkább a tudományok és a művészetek felé orientálódom, és megpróbálom filozófiai dimenziójukat megragadni. « Hogyan helyezkednek el egymáshoz képest ezek a területek? Mennyire átjárhatóak a határaik? — A művészet és a tudomány fogalmai nagyon cseppfolyóssá váltak, és a filozófiát is sokáig művészetnek tekintették. Ám a tudomány velejében mindvégig megmaradt művészetnek, és úgy hiszem, magvát tekintve a tudomány mindig filozófia is. Csakhogy ehhez a maghoz alig férünk már hozzá, mivel
