Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Fónod Zoltán: Szlovák tükörben (Karol Tomiš kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szakaszaként” értékeli a szerző azt a vitát, melyet az antológia előszava (E. B. Lukáč) váltott ki. A második világháború utáni kapcsolatokat illetően a Nyugat-örökség múltbeli hatásait emeli ki a szerző. Valentin Beniak antológiáját (Večerná blýskavica — Esti villámlás, 1957), valamint Smrek műfordításait (Ady Endre: Básne — Versek, 1950), illetve Vojtech Kondrót Illyés-fordításait (Ťažká zem — Nehéz föld, 1977) említi. Külön írás foglalkozik Ady költészetével (Ady a szlovák irodalmi kultúrában), valamint József Attila versei szlovákul címmel a költő jelenlétével a szlovák irodalmi életben. Adyt fél évszázad leforgása alatt húsz szlovák műfordító tolmácsolta, s 1942 és 1976 között öt antológiában jelentek meg a versei. Három önálló Ady-válogatást is kiadtak. Tomis szerint „Ady Endre arcképét Smrek rajzolta elénk a leghívebben, ez a kép él bennünk máig”. Meglepő viszont, hogy mennyire hiányos Ady novellisztikája, s az is, hogy gazdag publicisztikai írásaiból eddig ízelítő sem készült. József Attila esetében E. B. Lukáč, Valentin Beniak és Ján Smrek fordításait emeli ki a kötet. (Szól arról is hogy József Attila egy darabig Attila néven volt ismert a múltban, minthogy a keresztnevét tulajdonították családi névnek, a Medvetánc című kötet mottóját pedig (a népi eredetű dudásnótát) több fordító eredeti versként értelmezte. ír arról arról is, hogy a Favágó fordításában elsikkadt a „tőke”, melyet több fordító csak fatörzs (kmeň) értelmezésben fordított). Csaknem kilencven költeményt tartalmaz a Nie ja volám (Nem én kiáltok, 1952) című Ján Smrek gondos és szakavatott fordításában megjelent kötet. Karol Tomis kiváló ismerője a magyar irodalomnak, így a műfordítások megítélésében kellő szigorral és szakmai igénnyel lép fel. A kötetet gondosan szerkesztett jegyzetapparátus egészíti ki. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy József Attila esetében lemaradtak a jegyzetek.) Két kisebb dolgozat zárja a kiadványt. Az egyik (Irodalmi értékek közvetítője) Emil Boleslav Lukáčot mutatja be, a másikban pedig (Emigráns magyar írók Csehszlovákiában 1919 után) a magyar emigráns írókról ír, akik az 1918/19-es forradalom után Csehszlovákiában telepedtek le, s nagy szolgálatot tettek a kisebbségi magyar irodalmi élet és sajtó megindításában. Elmondhatjuk, hogy Karol Tomis kiváló tárgyismerettel, szakmai alapossággal és igénnyel foglalkozik megjelent kötetében a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatokkal. A kötetet a budapesti Regio (1997) adta ki. Érdekessége, hogy a tanulmányok — megjelenésük forrásai szerint — magyarul íródtak. A nyelvi szerkesztést, rendkívül gondosan, Mayer Judit végezte. Összegezésként elmondhatjuk: tiszta és hű képet nyújt ez a kötet a két irodalom kapcsolatáról. Azt látjuk ebben a Szlovák tükörben, amit az elmúlt évtizedek felmutattak. Fónod Zoltán
