Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - KORTÁRSAINK - Németh Zoltán: Előkészületek a korrekcióra (tanulmány Grendel Lajos munkásságáról)
NÉMETH ZOLTÁN jesen inkoherens massza lesz. A belsővé nem tett szöveg azt állítja magáról, amivé nem lesz. Tehát manifeszt szinten megjelennek olyan divatos, sokak által posztmodernként is leírt eljárásmódok, mint reklámszövegek becsempészése a szövegbe, a történelem jelenidejűsítése. Gondolok itt a — sajnos túl egyértelmű — bibliai allúzió szocreál ipartelepen való alkalmazására vagy a klasszikus értelemben vett jellem elvetésére. Az ácsok és a borbélyok gyakran olyan filozófiai gondolatokkal küszködnek, mint például az Elbeszélő, s talán nem is futnak annyiszor az olcsó moralizálás vagy a közhelyek hálójába. Az ügynökvonalat érzem a regény legértékesebb vonalának. Virtualizált terével, amelyben először a forradalom játszódik le, majd önmagát teremti újra az örökkévalóságban, Fukuyama híres könyvére ismerhetünk. Az Áts Kriszti- án-vonalat végül is Richard Wagnerék jól megszervezett Irodája teljesíti be, játssza meg az előző vonal által megjelenített eszkhatológiát. így lesz Richard Wagnerből és munkatársaiból a regény egy hangsúlyos pontján forradalmár, majd amerikai üzletember vagy üzletkötő, egyszóval egy olyan metafizikai, ahistorikus lény, aki nemcsak kívül áll a történelmen, hanem önmagában valósítja meg azt, átugrik az empirikus történelmi tapasztalatokon, és legvégül ott találja magát Fukuyama könyvének az „utolsó ember” című fejezetében. Richard Wagner szimulakrummá válása azonban folyamatában nyeri el formáját, mintegy mellékesen, szinte észrevétlenül válik a regény jelképévé. Harcról beszéltem az előbb, most pedig eggyéolvadásról. Ha az egzisztencialista alapozottságú modern szövegszerkesztés és a posztmodern szövegjáték a két cselekvés tárgya, akkor ideologikumról is szó van, nem csak poétikáról. Ha a felszíni jegyeket veszem figyelembe, úgy tűnik, a regény szövege ez utóbbi mellett teszi le voksát, hiszen a hipertérben játszódó Wagner-epizód- dal ér véget, s mintegy végszóra eljátszik a személyiségcsere gondolatával is Richard Wagner és az Elbeszélő között. A regény nyelvét tekintve viszont azt tapasztaljuk, hogy még az ügynök-részek is a leíró realizmus szövegalkotási módját követik. Annyiban válik következetlenné az És eljön az Ő országa nyelve, amennyiben nem nyugszik bele az egzisztencializmusból táplálkozó realista szövegalkotásba, s szüntelenül szükségét érzi, hogy újítson, s iktasson be asszociációs-szürreális álomjeleneteket. Ez a pánikhangulat általában a modernizmus kísérőjelensége, s szabadulni tőle a szöveg csak egy-egy jól sikerült Richard Wagner-jelenetben képes. Grendel regénye nyelvénk forrása az a bölcseleti-intellektuális próza, amelynek ismeretelméleti kérdése Sveta Lukié által frappánsan megfogalmazva így hangzik: „miért ilyen az élet?”.7 Válasz azonban sosem érkezik, inkább a kérdés folyamatos el-helyeződése, át-helyeződése lesz érdekes. Nem az eltűnt, hanem a folyamatosan jelenlevő időt keresi, s amit talál, az ritkán van összhangban a szereplők jelen idejével. S bár vannak a regénynek olyan szerencsés, jól eltalált pontjai, ahol az egzisztencialista ontológia találkozik a
