Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - KORTÁRSAINK - Németh Zoltán: Előkészületek a korrekcióra (tanulmány Grendel Lajos munkásságáról)
KORTÁRSAINK NÉMETH ZOLTÁN NÉMETH ZOLTÁN Előkészületek a korrekcióra A kritika nyelvének különleges szövegtere képződött legújabban Grendel Lajos írásai köré, s egyáltalán nem biztos, hogy e szövegterek erdejében kellene keresnünk és megragadnunk a felbukkanó jelentéseket és olvasatokat. A szövegei köré rendeződő kritikák egy része ugyanis egyáltalán nem mentes egyfajta hatalmi ideológikumtól, pontosabban e kritikák nyelve nemcsak hogy előre meghatározza a majdani olvasatot, hanem egyfajta naiv teleologi- kumként kitűzi azt. Első lépésként tehát megpróbálom érthetővé tenni azt a teret, amelyben Grendel legújabb regénye konstituálódik. Szirák Péter véleményét sarkítva1 úgy vélem, mára teljesen szétszakadt az az értelmezési horizont, amely a Grendel-művek értelmezésének igényével állt elő, s ezt nem lehet pusztán mint nemzedéki váltást értelmezni, hisz a kritikusi középnemzedék nem egy képviselője hangoztatta kifogásait Grendel 90-es évekbeli szépirodalmi műveivel kapcsolatban. Az is igaz viszont, hogy éppen a legújabb magyarországi kritikusi nemzedék igen erős fenntartásokkal nyilatkozik a 80-as években létrejött, főleg Balassa Péter által kialakított irodalmi kánonról. Színezik ezt a képet nemcsak a modern-posztmodern tengely mentén lefolytatott pro és kontra vélemények, de az a kritika-vita is, amely a Jelenkor hasábjain csak nemrégen zajlott le, illetve lezajlóban van. Úgy tűnik, bizonyos értelmezői közösségek számára Grendel szövegei már nem nyújtanak innovatív lehetőséget. Említsük csak meg a szegedi dekonstruktivistákat, akik nem tartják fontosnak, hogy érthetővé tegyék viszonyukat írásaihoz. Mások számára főleg mint negatív tapasztalat jelenik meg a Grendel legújabb regényeihez fűződő értelmezői inferencia, gondolok főleg a Kulcsár Szabó Ernő körül szerveződő iskolára. Mindazonáltal éppen az És eljön az Ő országa kapcsán fejtette ki Balassa Péter, hogy a grendeli „technikai, mesterségbeli bravúr mindig funkcionális, mindig jelentéshordozó”2. S hogy e kritikákban kifejtett vélemények mennyire válhatnak indiszkrét elemekké, válnak rejtett feltételezések felvonulási területévé, legjobban Széles Klára recenziója tanúsítja.3 Ebben a Grendel-mű olvasata egyenesen „az aggasztó kritikai korképhez” fűződő viszonyként képes konstituálni magát, mint amely tételesen hivatott „rácáfolni” vagy sem „e baljóslatokra”, s így már előfeltevéseiben
