Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - Kántor Lajos: A költők szeretnek tanulni

A költők .szeretnek tanulni kolozsvári éveinek részese, leghitelesebb tanúinak egyike volt (amíg a Szekuritáté le nem tartóztatta 1956-os magatartásáért).

A tanúk sorában elsőként mégis magát Szilágyi Domokost kell megidéznünk. 1956. november 16-án szüleinek és testvéreinek szóló levelében dokumentum értékű közléseket találunk a kolozsvári egyetem körüli történésekről. Ír a halottak napjáról, a Házsongárdi temető jeleseinek (Jósika, Dsida, Reményik, Brassai, Szentgyörgyi István, Szenczi Molnár Albert, Kriza János, Gyarmathi Sámuel) sírjairól s a hősök sírjainak végigjárásáról (többes számban, így: "máskülönben künn voltunk a temetőben"), majd a következő bekezdést, átpolitizáltan. kifejezetten az októberi-novemberi események leírására szánja: "Az utóbbi két hétben föl fordult az. egész. Bolyai, a magyarországi események hatására. Persze, velünk minden nap gyűléseztek, hogy csillapítsuk a népet. Mélyen tisztelt felsőbb szerveink ugyanis szörnyen begazoltak, hogy nehogy kivonuljon a kolozsvári diákság tüntetni, úgy szép békésen; s ezért igyekeztek a Babest és a Bolyait (a román és a magyar egyetemet) össz.eugrasz.tani. Nálunk beadták, hogy a Babes Nagyromániáért akar tüntetni, a Babeseti meg azt, hogy mi Erdélyt akarjuk vissza. Viszont a temesvári román diákok (műegyetemi hallgatók) rokonszenvtüntetést rendeztek a magyar forradalommal. Marosvásárhelyen az. orvosin is "fórra világ bús tengere, ó, magyar." Testi épségünk nincsen veszélyben, mert Szászfenesről behozták a katonaságot, és géppisztolyos járőrök cirkálnak estétől reggelig minden diákotthon és egyetemi épület körül. Máskülönben a temetőben is több volt halottak napján a hekus, mint a gyászoló. Ilyenkor az. ember négyszer gondolja meg, amíg lépik egyet. Úgy, hogy most már nem kell félni semmitől."

Az idézett levélrészlet nem hagy kétséget afelől, hogy Szilágyi Domokos melyik oldalon áll, itt jelzett (a szülői házból magával hozott?) óvatossága azonban megőrizte attól, hogy valamennyire is belesodródjon az eseményekbe — ami például Páll Lajosnak, Páskándi Gézának több évi szabadságvesztést jelentett. Közvetlen lenyomatát e hetek, hónapok történéseinek nem találtam Szilágyi költészetében, sőt róla 1958. január 14-én, az ún. "Fiatal szerzők estjén", de még évek múlva is el lehet hinni, hitetni azt, amit Gálfalvi Zsolt a marosvásárhelyi Igaz. .Szobán egy évvel korábban írt az "új, ígéretes költői nemzedék" tagjainak, köztük a kolozsvárii egyetemi rendezvényükben szereplő Jancsik Pálnak, Lászlóffy Aladárnak, Szilágyi Domokosnak a jellemzésére: "Eszmei alapjukban közös a nép ügye iránti húsé s a szocialista építés igenlése, valamint a materialista világnézet. Ezen belül a maguk sajátos költői módján keresik a választ az. élet ágas-bogas kérdéseire." Én magam is az est bevezetőjében ezt a hivatalos fogózónak tekinthető szöveget idéztem, kiegészítve érdeklődésük sokoldalúságának dicséretével, a magánélet s a közösségi kérdések összehangolásának, az őszinte hangnak és formai erényeiknek (a gazdag és újszerű képanyagnak) a kiemelésével. (Ekkor még Páll