Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Balassa Péter: Tagadás és menekülés
háború utáni magyar és a modern nyugat-európai költészet bizonyos eredményeinek prózaírásban való alkalmazásáról tanúskodik.2 Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe van a "gyermekirodalmi" témának, a gyermeki gondolkodásszerkezet imitációjának. A távlat tehát temporálisan is mindig kettősen egy: az elbeszélt és az elbeszélés ideje egyszerre, egymás mellett, olykor ugyanarra vonatkoztatva van érvényben. Így az összefüggés a jel és a dolog között, a jelölésnek a személyes garanciája az igazi tét, az egység es egyben a látás megőrzésében létrejövő vagy elpusztuló személyiség (ezt vette észre a korabeli kritikák többsége, amikor többször az "igen" és a "nem" oppozíciója mentén írta le a könyvet). A családregény ilyen értelemben függőben maradó kérdésként értelmezhető: a nagypapa évezredes (fennmaradást jelentő) elbeszélő folytonosságra való hivatkozása és ennek szüntelen demonstrálása, a lehetséges megszakadás veszélyeit sem elhallgatva, Simon Pétertől teszi függővé az Egészet, vagyis minden a hagyomány individuális átvételén, egyéni átírásán, átértelmezésén áll vagy bukik. És ez az, ami "igen” és "nem" feszültségében igen törékeny, kérdéses garanciának bizonyul a könyv egészében. Hiszen mindez mint teher nem elviselhető. "Vége nincs, majd benned folytatódik, és te tovább mondhatod. Ha tudod." (Kiemelés — BP) A családregény többszöri expressis verbis tétje, kockázata, hogy lehetséges-e, s meddig, a mitikus és az infantilis időérzékelés együtt tartása. Illetve: létezik-e egyáltalán folyamatosság a történelemben, a nemzedékek között, vagy esetleg csak eddig a pillanatig létezett? Hiszen mindeddig fennállt valamiképpen a történetmondás gyakorlata, most viszont — nyitottan hagyott — feladat vár a fiúra. A távolság a dolog, az esemény, jelölt, illetve a jel, a szavak, a név között megszüntethető-e, alanyivá tehető-e, megtörténik-e a metafizikai szakadék megszűnése, a tanítások létrehozzák- megőrzik-e az egyes embert mint egyetemes egészet? A családregény végsőkig vitt szubjektív azonosságvágya a szöveg teloszában mindenesetre igennel válaszol. "Én nem hiszek. Mégis mindig itt van, mert gondolkodom. Minden, minden eltűnik, csak ez a szó marad. És a szó létezik, tehát létezik ő is, amit a szó jelöl. Ha képes lennék abbahagyni végre ezt a folytonos gondolkodást, eltűnne a szó, megszűnne ő is." — mondja a nagypapa a János-evangélium 1,1 szellemében, amit azután jelöletlen ószövetségi zsoltáridézet követ, emfatikus fokozással: De hová tűnne? És hol lennék akkor én? Hová kerülók a gondolataim nélkül? Hová menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hová fussak? Ha a mennyekbe fuígok, ott vagy, ha a Seholba vetek ágyat, ott is jelen vagy." (Zsoltárok könyve, 139., 7., 8.) A történetben azonban az igen nemmé változik. A regény világának egésze és a jelen idejű történések inkább a távolság és a távolodás, a tagadás és elnémulás irányait, tendenciáit látszanak igazolni, szemben az azonosság erőfeszítésével. A hagyományszakadások epochális erejűek és nagyságrendűek, éppen a meghallott és végighallgatott családtörténet súlyától és bonyolultságától is megterheltem Rendre visszatérnek a "nincs tovább!" különböző variánsai. Ezek közül a legfontosabb a paradox felszólítás és családi jelmondat: "haljunk meg, hogy megmeneküljünk. Ez lett az én jelmondatom. Simon Péter azonossá, egységteremtővé individuálódásának az egész külvilág Balassa Péter
