Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Balassa Péter: Tagadás és menekülés

érzékelések, meseemlékek, történések előttöt és utánt nem ismerő szimultaneitásában: "Átmentem a szobákon. A nagypapa a fotelban ült. A nagymama az ágyán feküdt. Figyeltem, 1élegzik-e. Most kilophatnám a cukrot a párnája alól. A cukor a zacskóba beleragadt. Ki kellett köpni a papírt. A férfi az ajtóban állt. »Béla! Azonnal gyere! Gyorsan! Itt tényleg egy halott.« » A hang közeledik, a padló recseg. Volt nekem egy nagyítóm még otthon « »A nagymama halat kapott.« »Nem kell kimosni, mert reggel már megyek.« »Apa, és akkor alhatik veled?«" Az ehhez hasonló nagyszámú részlet a történetírás idejének bizonytalanságát az érzékelés, az érzékek működésének egységével, s hozzátehető: rendkívüli költői egységével és pontosságával egyensúlyozza ki. Ilyen például az egyik legösszetettebb kép- és jelenetsor, amely szimultán helyezi egymás mellé a bolti eladónő, a fürdőző apa, az ugyanabba a kádba tett hal, a kereszt és a szögek motívumait: "Nagy késsel vágta a zsírt, és a késről egy papírra kente, és nézte a mérleget. Sírt...és megtörölte a szemét, de zsíros lett az. arca... Féltem, elüldöznek minket. A halat betettük a kádba. Éjjel kopogtak az ablakomon. Nem mertem fölkelni, pedig láttam a katonasapkát; az. apám. A halat addig a mosdóba tettük, hogy az apám fürdeni tudjon... A nagymama azt mondta, ha nagyobb leszek, ministrálhatók, de az. apámnak nem szabad tudni, és akkor nálam lehet a csengő. Ha rázom a csengőt, mindenki letérdel. Amikor letérdeltünk, az a férfi, aki bement a nőhöz, ránk nézett, nem értettem, mién néz.? Nem csináltam semmit!... A nő összetetté a kezét, reszketett, mintha valamitől félne. Kezében a hosszú kés... és megint mindenki kit/bált. A hal nyitogatta a száját... és úszkált a kádban. A nagymama azt mondta, pénteken megesszük. Elképzeltem a keresztfát. Az. előszobában, a tükör alatt, a fiókban tartották a kalapácsot, a harapófogót, a fűrészt és a szögeket. Néztem a tenyerem, de nem mertem beleverni a szöget."

A gyermeki idő szimultaneitását ugyanakkor minduntalan megerősíti a mitikussal keresztezett történeti idő is, amelyet a nagypapa elbeszéléseiből kihall a fiú — különösen a mitikus vagy mitizált egyidejűségek, ismétlődések erősítik meg a tradíció felől a hagyomány átvevőjének, meghallójának elemi-szimultán időérzékelését. Például a nagypapa így kiált (hangos beszéde, sőt ordítása, mely süketségével kapcsolatos, sajátos akusztikai és értelemalkotó vezérmotívuma a könyvnek): "Úgy lesz minden, mint eddig! Minden más formában úgy ismétlődik újra, ahogy elbeszéltem neked. Tudom!" (Rugási Gyula családregény-elemzése, melyre e fejezet második részében majd sűrűbben hivatkozom, megkülönbözteti a "hallomás korá"-t és a "látás korá"-t, melynek a biblikus idő különbözőségeit és paraleUizmusait is jelentik.) A nagypapa történetei Simon Péter szemében nemcsak megerősítések, hanem minták is, az időről, az emberi természetről, a történetmondás szerkezetéről, formáról és szabadságról, vérségről és kiválásról, jó/rossz, világosság/sötétség, tisztánlátás/homályos látás dualizmusairól. A nagypapa történetei az "örök" jelen hermeneutikaját adják át az unokának. Így az utánzás mint poétikai és mint effektív cselekedet fontos eleme a könyvnek: a lakásban, padláson, pincében megbújó "ellenség" rejtekhelyeinek felkutatása, titkos találkozók, sugdosások, árulás szimatolása stb. Ezekben az elbeszélés jelen idejének halott vagy egyenesen gyilkos mítoszai, élettelen, represszív meséi

Balassa Péter