Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Balassa Péter: Tagadás és menekülés
kémhisztériák és kutakodások gyermeki utánzásáról. Végigkövetjük a vitákat nagypapa, apa, Frigyes bácsi és nagymama között, a nagymama rosszullétét a városban, miután véletlenül találkoztak az apával, a halvacsora jelenetét és a rádióműsort, amelyet a nagyapa hirtelen halála követ, majd a nagyanyáé, hogy mindez az intézeti eseménysorban, az ottani s a kinti, felnőtt-koncepciós ügyeket utánzó "perben" és a lázadásszerű pámacsatában, illetve a fó'szereplő valószínű eszméletvesztésével végződjék. Az utolsó helyszínen Dezső pajtás, Angyal, Merényi, igazgatónő, Stark és Suhajda (ő alkalmasint az apa által elárult fővádlott fia) a szereplők. A történet másik, méreteiben és külsőségeiben súlyosabb, stilizált rétege mesék, mondák, mítoszok és a zsidó néptörténet mint (a diaszpóra előtti és utáni) családtörténet egymás melletti, párhuzamos elbeszéléseiből épül fel, melyeket a nagypapa mond el. Rajta kívül az apa, a nagymama, Gábor, Éva és természetesen Simon Péter a mesélők. Történeteik beékelődésszerű helyet foglalnak el az elsődleges, főként az elemi érzékelésekre reagáló-értelmező szövegmodásban. A párhuzamos történetszerkesztésnek ez a módja, amelyről Nádas többször is azt mondja, hogy az "egyes szám első személyűség felbontásai", az "én" szétosztásai különböző történetek között — mutatis mutandis — az Emlékiratok...-nak is alapelve lesz. Nádas Péter, a 20. századi regényfejlődéssel egybehangzóan a külső időt a belsőnek rendeli alá, megtöri a külső idő folyamatosságának látszatára épülő, valóság-referenciával kialakított konvencionális regény logikát, és az egyidejűség előtérbe helyezésével a folytonosság nosztalgiáját és hiányát alkotja meg a történés és a létérzékelés síkján egyaránt. Nem egyszerűen arról van szó, hogy egymással szomszédos szövegrészek egymástól távoli időpontokra vonatkoznak, hanem arról, hogy az elbeszélt és az elbeszélés ideje egyszerre van érvényben. A folytonosság lehetetlenségét a kiterjedés nélküli jelen ismételt megragadásával próbálja pótolni, mintegy augustinusi értelemben, amely szerint egyedül a kiterjedés nélküli jelennek van léte. Ez az időfelfogás egyszerűen a gyermeki érzékek és tudat által felfoghatatlan, pontosabban feldolgozhatatlan rendnélküliségnek, időszakadásnak, illetve a mitikus, bibliai és etnikumtörténeti, nagyon is strukturált időrendnek, az összeegyeztethetetlen, de egymás mellé helyezhető, egymást vitató, romboló, cáfoló, döntést provokáló multiplikációknak felel meg, szinte előírja, hogy a regény zárlata a főszereplő eszméletvesztésével tegyen — nagyon is kétértelmű — pontot a családregény végére. Az egyes elmesélt történetek belső folyamata, illetve a szorosabban vett családtörténet mozzanatos folyamatossága — melyet ciklikus, ismétlődő, periodikus időszerkezetek kereszteznek — nem terjed ki a regény uralkodó időszerkezetére, amely nem diakronikus, hanem szinkronisztikus. Ezt a könyv alapszerkezetének "tanulmányszerű hármassága1" (1. Bevezetés: 1—4. fejezetbekezdés, Tárgyalás: 5—9. fejezet-bekezdés, Befejezés: 10. fejezet-bekezdés) sem borítja fel. Hiszen mind a tíz fejezetben, amelyeket spáciumok választanak el, és nem számok, s amelyek mindegyike egy-egy óriásbekezdés, egyszerre, egymás mellett, gyermeki egyidejűségben történik az elbeszélés közvetlen jelene, Tagadás és jiienekülés
