Irodalmi Szemle, 1996

1996/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - Tolcsvai Nagy Gábor: Irányok és lehetőségek a kárpát-medencei magyar nyelvi tervezésben

Tolcsvai Nagy Gábor

megoldást tud javasolni: a kisebbség asszimilációját vagy a kisebbség kirekesztését, eltávolítását szó szerint is értve). A liberális eszme teljes hiánya, a nemzeti eszme merev, etatista (államnemzeti) felfogása más megoldást nem kínál.

Vajon a másik oldal mikor választ jobban, melyik történetfilozófiai nézettel kap nagyobb esélyt céljai elérésére?

Amennyiben a nemzeti eszmekörnek megfelelő magatartást állítja szembe a (szélsőséges) nemzeti felfogású állami nyelvpolitikával, úgy a két egymással szembe kerülő erő hamar kioltja egymást, hiszen a rokon jellegű, de eltérő irányú célképzetek, a határozottan elkülönülő, homogénnek feltételezett etnikai, kulturális és nyelvi határok kizárják egymást, ezért közeledés, megegyezés nem vagy nehezen képzelhető el. Ez a helyzet kedvezőtlen a többségi politikai hatalom számára, mert saját állami határain belül készteti a kisebbséget bezárkózásra, ellenállásra, minden nyitottság (vagy ellenkező esetben önmaga szintén tragikus) feladására. Ez a helyzet természetesen kedvezőtlen a kisebbség számára is, mert így alig van esélye önmaga kulturális és nyelvi szemhatárán túl tekinteni (hacsak nem kényszerből, ami nyilvánvalóan eltérő eredményt hoz), jóllehet erre a nyitásra szüksége lenne éppen azért, hogy a többségi kultúrával és nyelvvel szemben önazonosságát megtarthassa. Talán még lényegesebb azonban az, hogy ebben a védekező helyzetben a kisebbségi közösség nehezen kezeli önmaga szükségszerű, de nem föltétlenül nagyfokú belső kulturális és nyelvi rétegzettségét, amely a szomszédos országok magyar kisebbségi közösségeiben éppen sok évszázados hagyományra tekint vissza, tehát a nemzeti alapú identitás része, egyúttal pedig a liberális alapú sokféleség jelentését bizonyítja.

Amennyiben a kisebbség a liberális eszmekörnek megfelelő magatartást állítja szembe a (szélsőséges) nemzeti felfogású állami nyelvpolitikával, úgy talán még nagyobb hátrányba kerülhet. Mint láttuk, a racionális, jelen idejű és heterogén tökéletesedés gondolata nem kíván a múltbeli példákra építve jövőt tervezni, ezért bizonnyal kevésbé tud védekezni a transzcendentális és homogén tökéletesedés törekvése ellen. Ugyanakkor e megközelítés meg tudja őrizni nyitottságát, persze addig, ameddig meg tudja őrizni önmagát. Ez tehát inkább kész a többségi kultúrával és nyelvvel való kölcsönhatásra is, mint azt a nemzetivel kapcsolatban tapasztalni lehet. A tiszta liberális felfogás e helyzetben nem önmagát számolja fel, vagy degenerálja relativizmussá, hanem mintegy felajánlja magát a másik fél nemzeti homogenitásának, rendvágyának, s majd az számolja föl.

Azt látjuk tehát, hogy egyik tiszta megoldás sem megoldás, nem hoz olyan eredményt, amely megfelelő lenne a magyar anyanyelvű kisebbségek számára. A választ — mint annyiszor — talán ezúttal is valamely középútban lehet és kell keresni. A (szélsőséges) nemzeti felfogást nehéz befolyásolni, ám a fenti érvekkel mindig újra meg kell próbálni. Emellett a kisebbségieknek azokkal a csoportokkal kell kapcsolatot találnia, amelyek nem mereven nemzetiek, nem kizárólag etnocentrikusak, amelyek tehát legalább részben liberá