Irodalmi Szemle, 1996

1996/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - Tolcsvai Nagy Gábor: Irányok és lehetőségek a kárpát-medencei magyar nyelvi tervezésben

Irányok és lehetőségek a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezésben

szabadabban hatott a nem irodalmi nyelvet beszélők körében, mint ahogy azt szintén vélték. Ezúttal nem ezeknek az igen fontos gondolatoknak a részletezését adom. hanem egy másik nézőpontból közelítem meg a kérdést.

E másik nézőpont a történetfilozófia horizontja (erre vö. pl. Koselleck Hg. 1987, Bultmann 1957/1994). E megközelítés alkalmat ad arra, hogy szélesebb összefüggésben lássuk a kérdéskört.

Induljunk ki a fent említett tényből, hogy a nyelvi értéket s ezzel a nyelvművelést, a nyelvi tervezést (miképp általában a társadalmi-kulturális berendezkedést is) illetően két alapvető megítélés uralkodik ma Kelet-Európában (egyébként sok helyütt távolabb is, különösen Nyugat-Európában, de ez témánk szempontjából inkább áttételes s az adott viszonyt erősítő hatással érvényesül csak).Az egyik megítélés a liberális eszmekörökhöz tartozik, a másik megítélés a nemzetihez. Az untig ismételt politikai frázisok megismétlése távol áll tőlünk. Annál is inkább, mert a nemzeti és liberális eszme tűnik ma a közösségi és az egyéni életet (tehát a kultúrát formáló) két, egyáltalán működő történetfilozófiának Európában. A kérdéskört mélyebben szükséges megközelíteni.

Mindkét történetfilozófiai eszmekör (s nem annyira ideológia) határozott közösségfogalommal rendelkezett és rendelkezik ma is. Mindkettő közösségértelmezésének alaptípusát Szűcs Jenő már a népvándorláskorban bemutatja a gens és a natio kategóriájában (Szűcs 1974, Szűcs 1992). Mindamellett ezek újbóli párhuzamos megjelenése a modern történelemben a felvilágosodás korszakára tehető. A két típus természetesen nem mindig érvényesül tisztán akár az elméletben, akár a gyakorlatban, többnyire az egyik dominanciájáról beszélhetünk. Az alábbiakban eltekintünk a két irány koronként és tájanként módosuló belső változataitól, rendszerünk ide vonható részei viszonylag állandónak tekinthetők a számunkra itt szükséges elvo- natkoztatási szinten.

A nemzeti eszmekör legfontosabb összetevője a közösség és egyén szempontjából a vérségi, leszármazási kapcsolat: az egyén beleszületik a nemzeti közösségbe, tehát vérségi, etnikai kapcsolata révén nem választhatja azt szabadon, hanem kapja Istentől vagy a sorstól. E vérségi, leszármazási kapcsolattal az egyén örökli a közösség kulturális hagyományait is, amelyeket a közösségi etika szerint kötelessége megőrizni és tovább adni. A nemzeti eszmekor középpontjában tehát a közösség, méghozzá az etnikailag, kulturálisan és nyelvileg homogén közösség dominanciája áll. Ennek megfelelően a nemzeti eszme képviselői viszonylag tudatos időstruktúrában gondolkodnak: a korábban ki lakúit, (Istentől vagy a sorstól, természettől adott) közösségi hagyományt, múlt idejű mintát fönn kell tartani a jelen és a jövő számára, ez adja a cselekvések értelmét és etikáját, végső soron a történelem értelmét, ma már meglehetősen, de nem teljesen szekularizált formában (vö. Szűcs 1974, Kedonrie 1993, Miller 1996).

A liberális eszmekor legfontosabb összetevője a közösség és az egyén szempontjából a nem vérségi, nem leszármazási kapcsolat, hanem ellenkező-