Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TUDOMÁNY - Fónod Zoltán: Magyar tudományos élet Csehszlovákiában 1945 után
Magyar tudományos élet Csehszlovákiában 1945 után mai egyezmény (1958), melyre egy budapesti tanácskozáson, 1989-ben az egyik szlovákiai előadó hivatkozott, ebben a kérdésben nem lehet perdöntő. Az egyezmény a művek létrehozásával és felhasználásával kapcsolatban rendelkezik, a személyiségi jellegű jogokat azonban nem változtatja meg. Maga a név (mint személyiségi jog) egyértelművé teszi a szerző polgári hovatartozását. Bonyolítja a kérdést, hogy a Csehszlovákiában magyar nyelven megjelent művek esetében is az ország illetékessége a döntő, a csehszlovák szerzői jog (1965) is erre épült. A valóságban azonban nem a „jog szerinti" művek a fontosak, hanem a valósak. Azok, amelyek megszülettek, s amelyek egy nemzet szellemi tárházához tartoznak akkor is, ha a megjelenés nyelve, a mű származása (az ország, ahol a művet először kiadták) nem azonos azzal az országgal, nemzettel, szellemiséggel, melyhez tartozónak a mű és a szerző vallja magát. IRODALOM: Dobos László: Felmérjük erőinket, szellemi erőnlétünket, Új Szó, 1968. nov. 27. Koncsol László: Szellemi és kritikai életünk kérdései, ISZ, 1968. 8. sz. Turczel Lajos: A progresszív értelmiség problémái és szerepe kisebbségi életünkben, Hét, 1968. 49- sz. Fonod Zoltán: Tettekre várva, Új Szó, 1969. jún. 15. Für Lajos: Kisebbség és tudomány, Bp. 1989. Egyed Albert, Tarnóczy Mariann: Tervek és tények, Bp. 1989 Tóth Károly: A csehszlovákiai magyar kisebbségi tudományosság helyzete és fejlődése 1945-től napjainkig (előadás), 1989