Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TUDOMÁNY - Fónod Zoltán: Magyar tudományos élet Csehszlovákiában 1945 után
Fónod Zoltán kiváló eredményt ért el Both Bálint, a kibernetika területén pedig Hulkó Gábor munkássága tűnik ki. Bauer Győző a gyógyszerkutatásban volt eredményes. Ő az egyedüli, aki magyar nemzetiségűként az SZTA levelező tagja. Csuka Gyula az agrárgenetika, Makai Ferenc (ortopédia), ifj. Rácz Olivér (kutatási területe a cukorbetegség), Pálházy Béla (elmegyógyász) és Zsernovicky Ferenc (érsebész) az orvostudomány területén ért el kiváló eredi ínyt. Kevesen tudják, hogy az élelmiszerkutatóként ismert kiváló szekember, Andrej Bučko is magyar származású volt. A műszaki tudományok területén Hosszú- réty Zoltán és Tirinda Péter (gépmechanikai mérések automatizálása), valamint Vincze Kálmán (hajótervezés) munkásságát említjük. Ez a hevenyészet névsor is utal arra, szakembereink, illetve tudósaink tehetségük, szorgalmuk arányában érvényesülnek a tudományos élet különböző területein. Aligha lehet vitás, hogy ezt a felsorolást továbbiakkal lehetne folytatni, olyanokkal, akik ugyancsak megérdemelnék, hogy számon tartsuk őket. Olyan szakemberekről, kutatókról van szó, akik szakmai tevékenységükbe visszahúzódva sem adták fel szellemi hátországukat, a magyar kultúra, irodalom és tudomány gazdag hagyományait. A magukénak érezhetik ezt a szellemiséget azok is, akiket az élet véletlenje, az érvényesülés kényszere arra késztetett, hogy a többségi nemzet tagjaként tartsák őket nyilván munkahelyükön, ahol az előmenetelhez a „lecsatlakozásra” is szükség volt. Ha a szellemi kötődés szálai nem szakadtak el, akár mellékes is lehet, hogy az érdek vagy alkalmazkodás kényszere volt-e ezekben az esetekben erősebb. E ponton lényegében eljutottunk ahhoz a kérdéshez, ki tekinthető magyar kutatónak, kit lehet a kisebbségi tudományos élet képviselőjének tekinteni? Minden kétséget kizáróan azokat, akik nemzetiségüket megtartották. Nem lehet leírni azonban azokat sem, akik hajszálgyökereik révén kötődnek a magyar kultúrához, szellemiséghez, környezetük „szelleme” viszont arra kényszerítette őket, hogy formálisan egy más nemzethez tartozónak vallják magukat. Talán egy oldottabb, európaibb gondolkodás egyszer ezeket a görcsöket, félelmeket is feloldja. A magyar vagy magyar származású kutatók, tudósok egyaránt hírnökei lehetnek egy jobb sorsra érdemes nemzeti kisebbség tehetségének, szellemi erejének. Nem lehet vitás, hogy más elbírálás alá esnek a nemzetiség- (magyarság) tudomány képviselői. Ez a tudományág a társadalomtudományok összehangolt, sajátos művelését jelenti, amikor a „kutatások középpontjában a nemzetiséggel (magyarsággal) kapcsolatos kérdések, jellegzetességek vizsgálata áll” (Für Lajos). Ez a tudományág szervezett formában Szlovákiában nem létezik. A filológiai és történelmi, valamint a szociológiai kutatások egy része esetében érvényesülhetnek ezek a szempontok, a kutatási programok ösztönössége miatt azonban a mérhető eredmények nem egyértelműek. Helyzeti adottságainkból kiindulva azt kell mondanunk, hogy a magyar nyelvű publikációt sem tekinthetjük a kisebbségi tudományosság szempontjából meghatározó ismérvnek. A magyarországi tudósok egy része is idegen nyelven publikál (angol német, francia) anélkül, hogy ezáltal megszűnnének magyar tudósok lenni. A szerzői jogról kötött ró
