Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TUDOMÁNY - Fónod Zoltán: Magyar tudományos élet Csehszlovákiában 1945 után
Fonod Zoltán ért el (A magyar igekötők, állományi vizsgálata, Bp. 1976; A magyar igekötő szófajtani útja, uo. 1982). A fiatal nyelvészek közül Lanstyák István kutatásai a kétnyelvűség kérdésében figyelemre méltóak. Az irodalomtudomány területén a kisebbségtudományt a legteljesebben és legátfogóbban több évtizede kiváló szakmai felkészültséggel Turczel Lajos végzi {Két kor mezsgyéjén, Po.—Bp. 1967; Hiányzó fejezetek, uo. 1982; Tanulmányok és emi kezések, uo. 1987; Visszatekintések, kisebbségi életünk, első szakaszára, Dunaszerdahely 1995). Rákos Péter az irodalomtudományi hungarológia kiváló képviselő- je.Cseh nyelvű monográfiát írt Adyról, s cseh nyelvű magyar írói lexikont is szerkesztett. Angol nyelvű könyvével (Rhytm and metre in Hungarian Verse, Pr. 1966) az ötvenes-hatvanas évek verstani vitáihoz járult hozzá. Tanulmányai a magyar irodalom jelentős alkotóit mutatták be a cseh közönségnek, s a magyar irodalom jelentős alkotóiról készített portrékat (Az irodalom igaza, Po.—Bp. 1987). Csanda Sándor munkásságában meghatározó szerepet játszott a csehszlovákiai kisebbségi magyar irodalom kutatása (Első nemzedék, Po.—Bp. 1968). Balassi Bálint költészetének szláv reneszánsz stílusbeli vonza- taival foglalkozó munkája (1973), valamint kapcsolattörténeti kutatásai figyelemre méltóak. Szeberényi Zoltán az elsők között foglalkozott Győry Dezső első korszakának monografikus feldolgozásával (A vox humana poétája, Po.—Bp. 1972); tanulmányaiban az 1945 utáni irodalmi fejlődés irányait, eredményeit tárta fel. Fonod Zoltán monografikus igénnyel dolgozta fel Fábry Zoltán munkásságát (Megmozdult világban, Po.—Bp. 1987), valamint a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalmat (Üzenet, Bp. 1993). Kellemes színfoltjai az irodalomtörténetnek azok a tanulmányok, melyekben Tő- zsér Árpád a régi költők mai tanulságait kutatja. Míves tanulmányokban foglalkozott a szerző a kortárs magyar (kisebbségi) irodalom egyes alkotóival is. Kocsol László tanulmányai is sarkkövei lehetnek annak a kutatásnak, mely a „harmadvirágzás” korszakát s egyes alkotóit elemzi (ívek és pályák, Po.— Bp. 1981). Alabán Ferenc a kisebbségi magyar költészet meghatározó egyéniségeivel, Tőzsér Árpád és Cselényi László munkásságával foglalkozott (Két költő nyomában, Nyitra 1995). Révész Bertalan munkája (1994) Czuczor Gergely pályakezdését mutatta be. Az irodalomelméletben és stilisztikában Zeman László kutatásai érdemelnek mindenekelőtt említést. Szlovák és magyar terminológiai vizsgálatai, valamint a fordításelmélet témaköréből közölt tanulmányai jelentősek (Stílus és fordítás. Po 1993). Zalabai Zsigmond munkásságából a költői képekről írt összefoglaló munkáját (Tűnődés a trópusokon, Po.—Bp. 1981) említjük. Költői portréi, tanulmányai a kisebbségi irodalom fejlődéstörténete szempontjából is meghatározóak ( Verstörténés, Po. 1995). A stilisztika és a poétika terén Zsilka Tibor munkássága is említést érdemel (A stílus hírértéke, Po. 1973). Az irodalmi művek elemzésében a stilisztika és a jeltudomány eredményeit alkalmazta. A drámaelmélet területén Laezkóné Erdélyi Margit munkásságára figyelhettünk az elmúlt években. A felsorolás is utal arra, hogy az elmúlt negyven évben az irodalomközpontúság meghatározó volt a kisebbségi
