Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TUDOMÁNY - Fónod Zoltán: Magyar tudományos élet Csehszlovákiában 1945 után
Fónod Zoltán tartás hiányzott, mely a nyolcvanéves xMasaryk elnököt annak idején arra ösztönözte, hogy a magyar kisebbségi tudományosság számára egymillió koronát adományozzon (abból a húszmillióból, mely „születésnapi ajándéka volt”), hanem hiányzott az emberi tisztesség is a kisebbségi magyarsággal szemben. Az 1945 utáni tragikus évek eseményei nem az együttélés szándékával indultak, hanem a hódítók gátlástalanságával. A magyar kisebbség megsemmisítése, emberi és közösségi jogaiból való kiforgatása volt a cél. így szerveződött újjá, nemzetállami ideológiával, a második Csehszlovák Köztársaság. Az ország vezetői, a kommunisták és a polgári pártok képviselői egységesek voltak abban, hogy hasonló sorsra kárhoztassák a magyarokat, mint a németeket. Csakhogy míg a németek esetében megvolt a nagyhatalmi hozzájárulás, addig a magyar kisebbség esetében ez hiányzott. Egyedül a Szovjetunió adta áldását erre a gonosz tervre. Ezért kényszerült aztán az ország vezetése arra, hogy a magyarokkal szemben „pótmegoldásokat” (lakosságcsere, deportáció, reszlovakizáció) válasszon. Közép-Európa térségében a történelem évszázadai nem produkáltak ilyen ázsiai típusú gyalázatot, mint amilyet az újonnan szerveződött állam vezetői magukra vállaltak. Ezek a sanda szándékok legszívesebben az emlékezetből is kiirtották volna azokat a kötelezettségeket, melyeket az utódállamok vállaltak a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően. A második világháborút lezáró párizsi bekeszerződés ugyanis teljességgel mellőzte a Saint-Germain-ban 1919- szeptember 10-én aláírt nemzetközi szerződést, melyben az utódállamok vezetői kötelezték magukat a nemzeti kisebbségek emberi és politikai jogai tiszteletben tartására. Ehelyett a kollektív bűnhődés képtelen elmélete nyitott teret a „történelmi elégtételre”. A magára maradt kisebbségek célpontjai lettek az évszázados történelmi sérelmeket emlegető politikai gyakorlatnak. Nemcsak az évszázadok bűneit akarták megbosszulni, hanem az 1938 utáni fejleményeket is, melyben a kisebbségek (köztük a magyarok) túszai voltak a kialakult helyzetnek, Európa újrafelosztása szándékának. Az első világháborút lezáró békediktátum az etnikai elvet vette semmibe, a második világháborút lezáró békeszerződés pedig az emberi jogokat tiporta meg. Ilyen előzményekkel kezdődött a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni helyzete. Az államalkotó nemzeteknek egyetlen elképzelése volt a német és a magyar kisebbséggel szemben: a teljes felszámolás. Jellemző a fejleményekre, hogy 1948 februárja, a politikai hatalom átvétele után sem változott ez a politika. Az a kommunista párt, mely a két világháború között a kisebbségek védelmét vállalta, s a trianoni békeszerződést is igazságtalannak mondta, 1945, sőt 1948 februárját követően is farkaserkölcsöt mutatott a kisebbségi magyarsággal szemben. Nem a csehszlovák kormányon és pártvezetésen múlott, hogy idő előtt fejeződött be a kitelepítés, melyben „mindössze” százötvenezer magyart tettek földönfutóvá. A magyarországi pártvezetés már 1947 nyarán tűrhetetlennek tartotta, hogy a CSKP segédkezik a magyarok jogfosztottságá- nak a végrehajtásában. A Tájékoztató Iroda keretében elhangzott bírálatot a csehszlovák pártvezetés nem vette tudomásul, mentségként a bonyolult bel
