Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom
Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom közreműködéssel egy ötkoronás pénzdarab hullott a bejárati kövezetre. Mikor Somosnak, Kovácsnak nem volt pénzük ebédre, Somos a pénztermő füttyszóval oldotta meg ezt a gondjukat. Ennél sokkal nagyobb stikli volt a Bűnügyi Riporter megalapítása. Ezt a hetilapot Mária Klipsová is feltünteti a sajtóbibliográfiában: 1932. febr. 12-től szept. 9-ig 30 száma jelent meg. A lapalapítást Kovács így beszéli el: „Somosnak az a bizarr ötlete támadt, bogy tőke nélkül, némi nyomdai hitelre lapot indít. Hetilap lett, kék, piros, rózsaszín papíron nyomták, és szenzációkból akart megélni. Még szerkesztőségi helyisége sem volt. Somos és stábja egy kávéházban állították össze a heti anyagot. Oda várták a hirdetésekből összekoldult pénzt, ott volt a kifizetés is. Pozsonyban ritkán akadt szenzáció, s így azok a bűnügyek, amelyeket a színes hetilap már a címével is ígért, gyakran Somos túlfűtött fantáziájában születtek meg, a rendőrségi akták között nem volt nyomuk. Az érdekes csak az, hogy a hatóság nem emelt gátat az ilyen kalandor újságcsinálás elé. Nem firtatta a riportok valódi hátterét, ahhoz a rendőrtiszt túlságosan kényelmes bürokrata volt.” A Napnál és a Déli Hírlapnál a zsidó származású Kellner Kalász József volt a szenzáció megszállottja. Őt Kovács így mutatja be: „Kék szempár, dús hajzat és bajusszal, széles vállak, hanyag elegancia. A disznósörtés vadászkalap, a vastag sétabot vidéki dzsentrire is utalhat. Mozgása hihetetlenül fürge, hadaró beszéde gyors észjárásra vall. Ő elsősorban újságíró, s mint ilyen a szenzáció híve. Szemében a szenzáció az újságíró igazolója. Gátlásai nincsenek, ha a saját apjáról tudna meg valamilyen nagy disznóságot, azt is kész leleplezni.” Kovács nem vallott és nem praktizált ilyen nézeteket, de Somost és Kellnert szerette, s nem kártékony bohém stiklijeiket a polgári álerkölcsök elleni fricskáknak is tartotta, s ezekről beszélve büszke megbecsüléssel utalt arra, hogy igen, ez az a Somos, aki később a fasiszta Szlovák Állam alatti keresztény humanizmusú magyar sajtónak a főszerkesztője volt. Az emlékiratban Kovács természetesen a saját írói kibontakozásról, tudatos és szívós önmegvalósító törekvéseiről, pártfogói és mintaképeiről is sok szót ejt. írói kezdeteinél Kassák költői hatását és a vele kialakult személyes kapcsolat varázsát tartja döntőnek. Kassák iránti szeretete tartós maradt, de a kezdeti feltétel nélküli rajongás elhullámzása után már úgy látta, hogy átlagos prózaírói színvonala mélyen alatta marad nagyszerű önéletrajzának, s megszelídült „konstruktív” költészete sem éri el nagy avantgardista versei művészi erejét. Pártfogói, serkentői közül Antal Sándort, később Schöpflin Aladárt és az Appoló-szerkesztő Gál Istvánt emeli. Mindkettőjükkel élénk levelezést folytatott, s korabeli cseh filozófiáról tanulmányokat kérő Gál elismeréseinek és ösztönzéseinek hatására nemcsak a filozófiai, hanem a pszichológiai irodalomban is igyekezett elmélyülni. Szépirodalmi tájékozódása egyetemista korában vált rendkívül aktívvá és az önmegvalósítást is segítővé. Erre a célirányos olvasásra Fábry Zoltán figyelt fel. Egy szélsőségesen rappista kritikájában pársoros véleményt mondott a Panoptikum című novelláskötetről, s rosszallta benne a fiatal író cholnokys, Thomas Mann-os modorát.
