Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Szeberényi Zoltán: Egy kritikusi alkotóműhely sajátosságai
Szeberényi Zoltán évtized kritikusi, irodalomtörténészi, folyóiratszerkesztői és kiadói aktivitás eredményeit foglalja össze sokféle megközelítésben és változó színvonalon, de szigorú, módszeresen átgondolt szerkezeti elrendezésben. A tematikailag összefüggő, indítékukban, módszerükben, minőségükben rendkívül heterogén írások (a kötet alcíme szerint: folyamatrajzok, pályaképek, portrék, adalékok — azaz: előadás-, visszaemlékezés-, cikk-, lektori véleme y-, interjú- ankétrészletek stb.) halmazából megszerkesztett mű nem beteljesülése egy igényes, nagy horderejű célnak, hanem a hozzá vezető út állomásainak, a több évtizedes kutatási aktivitás részeredményeinek kényszerű okokból történt összekovácsolása. Egy nagyarányú elgondolás első, de részleges, sőt töredékes megvalósulása. A Verstörténés olvasóját először a mű sajátos nyelvezete, eredeti (helyenként kissé eredetieskedő) stílusa ragadja meg. Nem véletlenül. Zalabai versekkel kezdte pályáját. A „kilencekkel” egy időben is gyakran szerepelt az Irodalmi Szemle „ Vetés” rovatában. Bábi Tibor A fiatal költészeté a szó című írásában ( Vasárnapi Új Szó, 1970. I. 11.) ígéretes költőnek nevezte. Nemzedéke (és irodalmunk) szerencséjére azonban hamarosan, még az antológia ösz- szeállítása előtt véglegesen átállt a kritika hullámhosszára. Költői előélete azonban nem múlt el nyomtalanul. A műnemek közül a lírához vonzódik leginkább, s ez nemcsak példaszerű verselemzéseiben mutatkozik meg (lásd pl. Keszeli: Öregapám), hanem stílusában is. Gyakran kiesik tudori-kritikusi szerepéből, ilyenkor átlelkesülnek sorai, felszárnyal stílusa, kritikusi tollát a költői véna irányítja, szubjektív hangvétele nehezen illeszkedik a tanulmány, az értekezés szigorú, egyértelműségre törekvő műfajához. A pályakezdés műfajához ugyan hűtlen lett, de nemzedékétől sohasem szakadt el. Kezdettől fogva módszeresen készült a nemzedéki kritikus-irodalomtörténész szerepére. A lehető legkorszerűbb elméleti alapokra épülő szempontok és eljárások segítségével számba venni és az esztétika mérlegére tenni kortársai irodalmi-esztétikai-eszmei hagyományát. E törekvés első összefoglaló eredménye a Verstörténés, amely még ebben a „work in progress” stádiumban is jelentős mű. A két évtized líratörténéseit felölelő kísérlethez sem méreteiben, sem módszerében-igényességében hasonlót egyelőre nem produktált a szlovákiai magyar irodalomtudomány. A különféle részelemekből, mozaikkockákból összeálló, portrékkal kiegészített irodalomtörténeti „hosszmetszet” átfogó képet rajzol az 1970 és 1988 közötti időszak szlovákiai magyar lírájának „történéseiről”, legfőbb eredményeiről, s leginkább eszmeipolitikai hozamáról. Módszerében szerencsésen ötvöződik a műközpontúság a történeti szemlélettel. Zalabai eszménye olyan elemző-értékelő módszer, amelyben a történeti megközelítés hitelesen társul az irodalomtudomány, főként a műfajelmélet legfrissebb aspektusaival, a tüzetes formanyelvi vizsgálódással stb. Részletekbe menően kidolgozott módszere van, amelyet azonban rugalmasan, nem dogmaként alkalmaz, mindig a konkrét esethez igazodva. A művészi eszközöket és módszereket kizárólag funkciójukban és hatásukban tartja értékelhetőnek. Nem vet el egyetlen költői módszert, egyetlen alkotói
