Irodalmi Szemle, 1996

1996/7-8 - KRITIKA - Szitányi György: Vazallus Lázár, a warrenpréda

Vazallus Lázár, a warrenpréda

rossz képletű, vagyis szerkezetét tekintve vallásos ihletésű. Ez akkor is megáll, ha mérlegeljük tettének célját és súlyát.

Vazallus Lázár közpolgár és sokadrangú informátor eleinte békében él örökbe kapott polgári értékeivel. A hatalom azonban Hatalom (nagy H-val), s mint ilyen, ezt nem tűrheti. Bár Vazallusnak a világhoz való viszonyrendszere alapszerkezetében jó és rossz közötti döntést foglal magába, ennek lényege nagyon is modern és haszonelvű. Igaz, hogy bele nevelt, azaz magával hozott erkölcsi elveivel ellenkezik a besúgás, mások titkainak kifürkészése — nevezzük bárminek —, az ő eredeti, családi közösségéből származó értékítélete háttérbe szorul a fia jövőjének kilátásaival szemben. Döntése ekként már nem objektív jó és rossz, hanem a fia számára hasznos és káros közötti választás, amelynek szempontjául nem az ő eredeti közösségéhez-közösségeihez való viszonyok adta értékrendje járul. Vazallus Lázár döntése a jövő, az esetleges túlélés melletti igen kimondása. Nagyon hasonlít arra, ami Dózsa parasztjait motiválhatta. Aki eszik az így is, úgy is meghaló vezérből, az túléli, talán az ítélkező győztest is —, aki pedig nem eszik, vele hal. Vazallus a túlélés mellett döntött.

Ez a döntés — ekként szemlélve — nem a vazallushűség megnyilvánulása; itt a szubjektum, az önmagán nyugvó érték modern értelmet nyer: az önmagáért felelős egzisztencia döntése ez.

Ez az egzisztencia is vétkes, hiszen beavatkozott fia egzisztenciájába azzal, hogy fedőnévként alkalmazta annak becenevét. Sőt vétkes ad absurdum abban is, hogy beleavatkozott annak sorsába, még ha segítette is. Beavatkozott ezzel a saját sorsába is, karikírozhatnám az egzisztencialista etikát önnön logikájánál fogva, miáltal kimutathatnám e szerencsétlen önfeláldozás ördögtől való voltát. Ez sajnos teljességgel eltérítene Duba Gyula művétől, kénytelen vagyok leküzdeni késztetettségemet.

Ennek ésszerű magyarázata az is, hogy Duba hőse — mint nézetem szerint minden hős — az által típus, hogy környezetével állandó kölcsönhatásban értelmezhetően az, aki. Szükséges tehát megismerkednünk a regény világával, praktikusan a világképével, illetve azokkal a világképváltozásokkal, amelyek ebben a műben a vitathatatlan főhősre érvényesek.

Az ésszerűség azt kívánja, hogy egyetlen lineáris történetként kezeljük azt a virtuális időt, ami több mint három évtized, hiszen 1956-ig nyúlik az időben ez az idősík, amely Vazallus Lázár által később „a Vörös Tehén hat hetének” neveztetik.

E szerint az egyetemista Lázár, akit Bódis René be akar szervezni, szerelmes leendő feleségébe, akivel húsz évig tart a házasságuk. Stabil polgári kisvilág ez, amit a Bódis és az általa képviselt hatalom terrénuma, a nagyvilág képtelen kikezdeni. A családból a minisztériumba, onnan pedig haza vezet az út, s bár az úton jelen van az alkalomra leső Bódis is, még a ’68-as események sem adnak lehetőséget a nagyvilág ártó beavatkozására. 1970 nyarán azonban -- mint ez a Béketáborban szinte sorsszerű volt — „konszolidálódott” a helyzet, és az eddig csupán tisztes megélhetést adó nagyvilág hirtelen idegen és el