Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - MŰHELY - Miklósi Péter: A konzekvens hölgy
Miklósi Péter jethatalom kistestvére. Különösen Clementis lépett fel gyakran ezekkel a nézetekkel, s egyszerűen annyira tűzbe hozta magát, hogy a kis Csehszlovákiát a nagy Szovjetunióhoz hasonlította, és közben azt hitte, hogy az ő törekvései meg elgondolásai Molotovéval és Sztálinéval rokoníthatók. • És a többi nagyhatalom? Mennyiben bűnösek abban, hogy akkora lóra ültették Csehszlovákiát? — Ezt a kérdést érdemes árnyaltabban, először a cseh, majd a csehszlovák diplomácia szemszögéből is szemügyre venni. Ezek a kártyavetők sokkal ügyesebbek, rafináltabbak voltak, mint a magyar diplomaták. A cseh ellenállás már 1915—16-ban is csodákra volt képes, míg a magyarok szinte játszva készülődtek még a békeszerződésre is. A magyar diplomácia a második világháború alatt sem volt képes átütő sikert elérni, nem tudta kivédeni a baljós sorskérdéseket; ezzel szemben elsősorban a cseh, de részben a szlovák diplomácia ís kitűnően helytállt. Ugyanakkor, a valóság érdekében és a különbségek felmutatására, nem árt felmérni, hogy a cseheknek hány százaléka volt bizony kollaboráns, ám ők nagyon ügyesen tudták eladni azt a szerény ellenállást, ami tényleg megvolt. Vagy ott a szlovák nemzeti felkelés! Az a 24. óra 59. percében tört ki, s érdemes megnézni, hogyan ért véget; illetve az ideig- óráig tartó eredményességében minő szerepet játszott az 1920-as évektől épülő polgári demokrácia. Ezzel szemben érdemes szemügyre venni, hogy miként végződött a Horthy-féle kiugrási kísérlet... A nagyhatalmakról pedig csupán annyit: mindkét világháború után óriási felelősség terheli őket azért, mert nem vették figyelembe, hogy történelmi etnikumokat és az ott élő nemzeteket nem szabad drasztikus módom szétszakítani. Hogy Közép-Európa nem süllyedt a Balkán nívójára, az csak az itt élő emberek több száz éves kultúrájának köszönhető. • Voltak-e, akikben a csehszlovákiai magyarság jog/osztottságának időszakában is megszólalt az emberség, megnyilvánult a civil kurázsid — Az orvosokat emelném ki elsősorban, akikkel kiabálhatott a katonai parancsnok, ők hűek maradtak a hippokratészi eskühöz, és nem engedtek a negyvennyolcból. Védték az embereket, még akkor is, amikor a cseh, úgynevezett ellenőrző orvosok följelentgették a szlovákiai tiszti orvosokat. A vita nyilván abból eredt, hogy a háború után a szlovákiai magyar lakosság egészségi állapota nagyon rossz volt. Sokan voltak a tüdőbajra hajlamosak, rengetegen bajlódtak reumával, szív- és légzési panaszokkal. A csehek ezt nem akarták tudomásul venni, mert nekik családok, munkaerők kellettek. Szlovákiában viszont az orvosok kellő szakmai tisztességgel kiálltak a maguk igaza mellett; pedig csak alig vagy egyáltalán nem volt közöttük magyar, hiszen aki orvosként magyarnak vallotta magát, azt még a deportálások előtt fölhelyezték szlovák vidékre.
