Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - MŰHELY - Miklósi Péter: A konzekvens hölgy
lyesztőjében, akár a szennyvíz. Persze, nem könnyű kivárni ezt az időszakot. És egy olyan normális együttéléshez, mint például a svájci, ahhoz nálunk talán száz esztendő is szükségeltetik. Addig viszont sokak fejében ott motoszkál az a számunkra irritáló tudat, hogy a szlovákiai magyarságnak több száz kilométeren van közös határa Magyarországgal, a magyar nemzettel, vagy az, hogy Trianon után több mint 75 évvel például a Csallóköz nyolcvanvalahány százalékában még szinte színmagyar. És ha egyszer igazi demokrácia lesz itt, könnyen megtörténhet, hogy félelmeiket levetkőzve még többen fogják magukat magyarnak vallani! Visszatérve a kérdés lényegéhez: szlovák részről az ilyen félelmekkel s vádaskodásokkal teli klíma, legalábbis széles körben, aligha serkenti az őszinte szembenézés igényét. • Különösen egy olyan időszakban nem, amikor sok helyütt és sok esetben még a Tiso-rezsim iránti nosztalgia is szinte tapintható... — Tudatosítani kell, hogy a szlovák állam a szlovák nemzet életében az első önállóságot jelentette. Ráadásul úgy élvezhették a háborús termelés adta előnyöket, hogy a németek kirakatországgá tették Szlovákiát, így itt korábban sohasem látott gazdasági felfutás jelentkezett. Mindehhez még hozzájárult az is, hogy már 1941-ben koncentrálni kezdték, 1942-ben pedig már deportálták is a zsidókat, s azok vagyonát szétosztogatták. Sokan hozzászoktak, hogy minden az övék, mindenhez hozzájuthatnak. Kaptak zsidólakást, tisztséget, két-három zsidóbundát. Ha egy zsidó ember kérvénnyel fordult egy-egy állami hivatalhoz, annak iktatójában a folyamodványra két pecsétet ütöttek: a Dávid-csillagot és a „Žiadosť Žida” feliratút. És hogy gyakran kellett ezt-azt kérelmezniük, az abból is kitűnik, hogy külön engedély nélkül nemcsak bundát, hanem bőrkesztyűt, bőrsapkát sem volt szabad viselniük. Többnyire még a mozgássérülteknek sem... Ezért hát enyhén szólva is furcsa, hogy a jelenlegi szlovák történetírás, illetve a mai szlovák politikai elit jelentős része egyvalamiről megfeledkezik: ha a nagyhatalmak Szlovákia területét nem tekintik az első szlovák állam léte alatt is a hajdani Csehszlovákia szerves részének, akkor bizony az 1939 utáni Szlovákia is a világháború vesztes országai közé soroltatik. Igazolja e feltevést, hogy amíg Horthy nincs ott, Tiso bizony ott van a háborús bűnösök listáján. Nyilvánvaló, hogy ezek nagyon összetett problémák, elemzésük közben sok mindent kell figyelembe venni, de egyvalamit nem szabad megtűrni eközben: a tudatos ellenségszítást, a rosszindulatot, a történelemhamisítást. • Ez magától értetődő elvárás. Mint ahogy a jog/osztottság éveinek emlékét idézve kézenfekvőnek tűnik annak a gyanúja is, hogy a sovén törekvések elburjánzásával sokan az akkori szlovák állam elvesztését kompenzálták önmagnkban és egymás előtt; hogy a reszlovakizáció és a deportálások a Hlinka-gárdisták feszültségoldó medikáliája volt.'... — Tény és való, hogy manapság több szlovák történész oly módon igyekMiklósi Péter
