Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Duba Gyula: Marusa és Gondterhelt
Marusa és Gondterhelt kony, minden pillanatban beszakadhat alatta. Akkor pedig elnyeli a mélység. Innia kellett a gonosz gondolatra, aztán tudatos erőfeszítéssel magabiztosan nézni a többieket. Ebben a helyzetben bizony nincs más választása, vakmerőnek és elszántnak kell mutatkoznia Gondterheltnek! A csendőr pedig rövid idő múlva visszatér. Előírásosan begombolkozva, brigadérsapkában, pisztolytáskával a derekán. Aránylag fiatal, jóképű törzsőrmester, az író jól megnézi a táskából kidomborodó fegyver fekete agyát. — Elég a kockázatvállalásból, író úr — mondja hivatalos hangon Gondterheltnek —, jöjjön velem! Fél percig sem maradhat itt. Gondoskodom a biztonságáról... elég a hacacáréból, emberek! Gondterhelt dermedten és tanácstalanul néz. — A mindenségit... — felhorkan a vállalkozó —, ez mégsem járja Bo- csárszky! Az író úr a mi vendégünk. — Csak volt, kupec... — A csendőr határozottan intézkedik. — Mostantól állami védelem alatt áll. A teljes személyi és vagyonbiztonság a kisebbségi írót is megilleti. Egyenrangú állampolgár. Velem kell jönnie, író úr. — A számla — dadogja Gondterhelt —, derekasan fogyasztottam...! — Elintézve... — mondja Bocsárszky —, a kupec rendezi, a vendégünk... — Bocsárszky, te... hé, zsaru — kiált egy cigány a bandából —, nem iszol velünk...?! — Kuss — ordít rá a csendőr —, szolgálatban vagyok! — Nyüzsög és szimatol — dohog a vállalkozó —, mindenbe beleüti az orrát. Nyavalyás szarkeverő! Bocsárszky is hallhatta, de nem szólt, vissza sem nézett. Egy fiatal civil ruhás férfi szegődött a nyomukba. Az utcán ragadós, hideg ködöt vágott arcukba a szél. A férfi előresiet, megáll a sötétbe vesző gépkocsi mellett, és kinyitja a hátsó ajtót az író előtt. Bocsárszky a sofőr mellé ül. Gondterhelt mintegy félálomban száll be a kocsiba... Mint egykor régen. Ötvenhatban civil ruhás nyomozó ült a sofőr mellett, és a gépkocsivezető volt az egyenruhás... A régi érzések az emlékezetből, mint amikor romló beteg gyomor felböfögi bomló tartalmai savas ízét, az egykori félelem visszatér, s annál súlyosabb, hogy az írónak fogalma sincs, mi történik vele. Kezdődő itassága tompa közönnyé bambul, a bor fásulttá teszi, nem villanyozza fel, a nyomorék mámor szinte lebunkózza. Viszik, mint a birkát a vágóhídra! Tragikus és botrányos politikai emberrablások jutnak eszébe, vérfagyasztó és dermesztő történetek. • • • Lakótelepen járnak, és megállnak egy toronyház előtt. — Fél tizenkettőre gyere vissza! — mondja Bocsárszky a sofőrnek. Aztán előreindul, természetesnek veszi, hogy az író követi. Gondterhelt a felvonóban gépiesen számolja az emeleteket, és megállapítja, hogy a kilencediken szállnak ki. Félhomályos folyosó fogadja őket sötét beugró alkóvval, fekete bugyor, rémítő idegenség. Az író teljesen ki van szolgáltatva Bo-
