Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Duba Gyula: Marusa és Gondterhelt
Duba Gyula típusú magába zárkózás! Hátul a helyiségben a férfiaktól külön, a félhomályban a fal mellett fiatal nő ül egy kamaszfiú társaságában. Gondterhelt számára arca elveszítette vonzásait, határozatlan, szétomló jelenség, mintha holdfénynél nézné őt, minden részlete bizonytalan, látomásszerű. Szegényes találkozás, s az érdeklődés csekély. Az íróban bús felismerések darvadoznak. Mindig bárhová elmentem, ha hívtak, és néhány emberhez is úgy szóltam, mintha tömegekhez beszélnék. Nem a hallgatóságon múlott, mit vallottam a kötelességről és a hűségről! Sosem a méretek, hanem a hatás érdekelt, a látható érdeklődés és érezhető befogadókészség volt a fontos, de most úgy érzem, valahogy minden szertefoszlik, elvész...! Hazafelé az autóbuszban, órák múlva az éjszakában eszébe jutott, hogy az ismeretlen fiatal nő lett számára az est háttérben rejtőző főszereplője, bár a beszélgetés alatt meg sem szólalt, néma maradt. Talán éppen a némasága és sejtelmessége tette őt számára központi alakká! Pedig közben alig vett róla tudomást, az érzékeiben volt számára jelen, később mégis úgy érezte, egész este neki beszélt. Hozzá intézte minden szavát. A sejtelmes lányt elborította, mert biztos volt benne, hogy csak lány lehet!, beszórta őt a kisebbségi író elhivatottságának és kötelességvállalásának — ahogy kiejtette a szavakat, azonnal érezte, mennyire megfonnyadtak — szóvirágaival. Biztosította őt az erkölcsi tisztaságról, az önzetlen fegyelemről, amellyel a nemzeti kisebbség sorsa felett érzett aggodalmának és a létéért való felelőssége szent ügyének él. Nem láthatta tisztán a lány arcát, de a többi arcon, a közeli szemekben megfigyelhette, mint hunyt ki a fény. A másik kulcsfigura kétségtelenül a vállalkozó. A rejtélyes Polgári Pál! Karnyújtásnyi távolságból látja a furcsa csecsemőférfi arcát, és tekintetében a kedélyváltozások szakadatlan hullámzását. Ezek a várakozó érdeklődéstől az elutasító ridegségig és a kíváncsiságtól az unalomig terjednek. Primitív fickó, tuskótípus, megértő színlelésre sem képes, ami a szívemen, az a számon! De még nem szól, várakozik. Ó, vállalkozók gyöngye, te! De van még valami! A tanító lehetne az est igazi főszereplője! Az egyrkori szerzői esten a nagyteremben vezető szerepet vállalt, az írómunkásságát bemutatta a közönségnek. A vitában pedig számos okos kérdést tett fel, és a megértő pedagógus rutinjával, jóindulatú fényben vizsgálgatta Gondterhelt gondolatait. Neki köszönhető, hogy az irodalmi est fényesen sikerült. Utána gondterhelt leveleket kapott, amelyek arról szóltak, hogy fellépéséről még sokáig beszéltek a faluban. Csó- tányos is tudomást szerzett róla, s gratulált Gondterheltnek. A tanító azonban hallgat! Arcán várakozó tanácstalanság, sőt zavar tükröződik. Maga is teli lehet kérdésekkel, kimondatlan és kimondhatatlan kérdésekkel, melyekre az írótól vár választ. Akár csak a többiek. Kimondatlan kérdéseik szinte mohóvá, már- már fenyegetővé teszik arckifejezésüket, csupa kétely él bennük, de elnyomják őket, és várakoznak. Tőle várják a megváltást. Hogyan magyarázza meg nekik, hogy nincs megváltás?! Gondterhelt szorongva érzi, mint válik szutykos, kásás anyaggá az idő. Megsürűsődik és mocsárjelleget ölt. A várakozás és balsejtelem nehéz levegőjét gőzölgi, mint
