Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Duba Gyula: Marusa és Gondterhelt
Marusa és Gondterhelt amikor a láp gyanútlan, eltévedt vándorra les. Az író kétségbeejtően tanácstalan. Hogyan adjam tudtukra, hogy nincs mit mondanom? A gondolatok elveszítették értelmüket, és a tények értelmezhetetlenek. Életünkből eltűnt a törvény! Az idő kívülünk folyik, csapdát állít és elnyeléssel fenyeget, mint áldozatait a láp! Régi szavakat kellett ismételnie, mert úgy érezte, újak még nincsenek. Közben látja az arcokon a kendőzetlen és kirívó csalódást. Igen, valamit éppen elveszít! A szó erőtlenné vált, és a fogalmak kiürültek... A végén a tanító megköszönte, hogy ismét eljött közéjük, a felbolydult időben nyilvánosan vállalva a szavak kockázatát, és becsületesen önmagát adta ismét. • • • Öten vannak a vállalkozó LADA-jában, a tanítón kívül még két ismeretlen férfi s a vállalkozó. A férfiak egész este Gondterhelt közelében ültek, de nem beszéltek. Fürkészve nézték az írót és néha egymásra tekintettek, arcizmuk sem mozdult közben. Ködös eső sűríti a sötétséget, az éjszaka átláthatatlan, mintha alagútban haladnának. — Vadszamárban vacsorázunk, és jó vinkó mellett elbeszélgetünk — mondja a vállalkozó —, kiadós és őszinte eszmecserét folytatunk, aztán az író urat kivisszük az éjféli buszhoz... Az író hallgat. Nem mond le róla, hogy beszéljen velem valamiről, amiről nincs mondanivalóm! Talán pártott akar alapítani?! Mindenesetre megtisztelő, hogy éppen tőlem akarja megtudni, mit tegyen. Elvadult városszéli kiskocsma a Vadszamár. Igazi vidéki csehó, teli veszélyekkel és emberi esettséggel, de a konyhája jó. A vállalkozó cigánypecsenyét rendel mindenkinek. A tanító pedig két liter vörösbort kér. Nagyon jó vinkó! — szólal meg az egyik ismeretlen férfi, háromemberes, de jó. Bizony, nem fajbor, savanykásan fanyar ízű, amolyan iható vidéki kevert bor. Gondterhelt mohón issza, nagy kortyokban nyeli, és egyszerre hajtja fel poharát. Hasson minél előbb! Ó, uramisten, nagyon kellene a bor hatása, a kezdődő mámor könnyű köde, jó lenne valamiféle lebegő feloldódás! A vállalkozó tehát nem mondott le róla, hogy egyelőre rejtve maradó, csupán homályosan és ködösen sejtetett ügyekről beszéljenek. Az író pedig várja a bor hatását. Megalázó helyzet! Le kell részegednem, hogy önmagam maradjak. Különben megnyomorít a feszült várakozás. De hát mire várakozom? Mi ez az egész istenverte színjáték? Mit keresek itt, és mit akarnak ezek tőlem? A két ismeretlen, hogyan is hívják őket?, gyanús fickók, igazán nem bizalomgerjesztő alakok! Polgári Pál pedig egyre számonkérőbben pislog rám. S a tanító hallgat, mint a csuka. Csak nem fél? De hát az italnak sincs felszabadító hatása, nem hozza meg a szabad szárnyalást. A kocsma hangzavarában ágáló vörös alakok mozdulata csupa fenyegetés. Túl nagy veszélybe kerültem, hogy elfelejthetném, hol vagyok? A sarokban az a cigánytársaság sem túl bizalomgerjesztő, rablóbanda is lehet.
