Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - MARGÓ - Tőzsér Árpád: Az utolsó költőfejedelem
strófában fölerősödve (s mintegy a jelentésívet lezárva) visszatér. S ha ennek az I hangnak elfogadjuk a hagyományos hangszimbolikai jelentését, akkor azt kell látnunk, hogy az expozíció (az első versszak) hét I hangja s az ötödik sorban direkt módon is megfogalmazott "langueur" (bágyadtság) még a természeti lebegésre, lankadtságra, öncélú borúra utal, míg a kóda (az utolsó strófa) l-jei (a közvetlenül az emberről szóló második strófa átmenete után) már az emberi mondandókkal feldúsult természet hangjai-mozdulatai: a “langueur" (retrospektíve) itt már nem bágyadtságot, hanem tengést-lengést, akaratnélküliséget, erkölcsi elerőtlenedést jelent Seza következetes belső (zenei) strukturáltság még az egyébként zseniális Tóth Árpád-fordításban is elsikkad — folytattuk immár együtt hallgatóimmal az általuk megkezdett gondolatsort — a magyar költo-fordító Ószi chansonjának az első strófájából teljességgel hiányzanak az I hangok, s így nem lehet strukturáló szerepük A második és a harmadik strófa viszont túl van tömve l-lel, de itt az utólagos pótlás — a vers fentebb leírt zenei szerkezete miatt — már nem lehet eredményes. Tóth Árpád persze feltehetően másként ítélte meg az I hang funkcióját a versben, pusztán érzelmi-hangulati hatást tulajdonított neki (mint ahogy a mú másik alaphangjának, a francia nazális o-nak, amelyet Tóth Árpád az on hangcsoporttal szólaltat meg, nincs is más funkciója), de az a tény, hogy a Chanson d'automne-nak az övétől eltérő magyar nyelvi anyagban még nem realizált értelmezései is léteznek, már magában is kihívás minden műfordító számára: ezt a magyar olvasók által talán legismertebb Verlaine-verset is újra kellene fordítani, s milyen nagyszerű alkalom lett volna az újratordításhoz a költő halálának a centenáriuma — hangzott el az egyetemi beszélgetésünk végén, mintegy annak tanulságaként. De felfigyeltünk a szemináriumi foglalkozáson a Verlaine-vers magyar fordításában egy másik érdekességre is: a francia költő "langueur-ségét" Tóth Árpád a fordításával “betegségnek" ("S én csüggeteg / halvány beteg" stb ), tehát valami természetellenesnek, rendkívülinek minősíti. Az eredeti szövegben viszont a "beteg" kifejezés egyáltalán nem fordul elő, s a "suffocant" melléknév sem személyre, hanem a "tout"-ra vonatkozik: "Tout suffocant / Et bléme" — "Minden fullasztó és sápadt" — mondja Verlaine, azaz a “bágyadtságot" ("langueur"), a "fulladást" ("suffocant"), a ________________________________________________________________________margó
