Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - MARGÓ - Tőzsér Árpád: Az utolsó költőfejedelem

margO

Az utolsó költőfejedelem

Paul Verlaine volt Poétaország utolsó legitim uralkodója: a párizsi költők 1894-ben annak a rendje-módján a fin de siécle költofejedelmévé választották. De az akkor már súlyosan beteg költő csak két évig viselte a megtisztelő elmet, 1896 január 8-án meghalt.

Ez év január 8-a tehát egy uralkodó halálának 100 évfordulója volt, a kései alattvalók sok mindenre emlékezhettek volna a centenárium kapcsán, de érdekes módon senkinek sem akarózott emlékezni. (Én legalábbis nem tudok róla, hogy a fontosabb folyóiratainkban és lapjainkban az évfordulóval kapcsolatban bármi is megjelent volna.)

Szegény Verlaine, szegény költofejedelemI Vajon mi nem tetszik rajta az Irodalom-birodalom mai korteseinek?

Végletesen elszemélytelenedett és alulretorizált költészetünkben persze az ó végletesen személyes, felülretorizált és gazdagon hangszerelt költészete valóban idegen testként hathat, de mivel nem hiszem, hogy az ember is olyan gyakran hol ilyen, hol olyan, mint a vers, s az sem valószínű, hogy a költészet úgy "fejlődik", minta természettudományok (azaz az egyik paradigma megszünteti a másik érvényét), meg vagyok róla győződve, hogy ma is íródnak személyes ihletésű és gazdag zeneiségu verlaine- es versek — az asztalfiókok számára. Mivelhogy ma a nyilvános paradigma más! Sót még azt is el tudom képzelni, hogy ezt a “felülretorizált" új szamizdatot ugyanazok a költők írják (afféle szigorúan személyes versnaplóként), akik a nyilvánosság számára buzgón "alulretorizálnak".

Mindenesetre mi a pozsonyi egyetem magyar nyelvi ás /- rodalmi tanszékén megemlékeztünk a 100 éve halott költofe- jedelemról Múfordításelméleti szemináriumom hallgatói a Chanson dáutömne magyar fordításait elemezve elmondták, hogy az eredeti szövegben az I hangnak kompozíciós szerepe van: afféle leitmotívként már az elsó strófában hangsúlyosan jelen van, a második strófában a szerepe gyöngül, s a harmadik