Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Kulcsár-Szabó Zoltán: Intertextualitás és a szöveg identitása
Intertexlualitás és a szöveg identitása publikációkban nem közölt) jegyzetekkel egyfelől alighanem kiterjeszti a szöveg és az összetett mitikus háttér bonyolult viszonyrendszerét, ugyanakkor — másfelől — le is szűkíti bizonyos motívumok értelmezési lehetőségeit (pl. a víz motivikáját a jegyzetek nélkül nem kellene a megadott forrásokhoz kapcsolni, sőt nem is feltétlenül kerülne mindig ugyanabba a motivikus funkcióba). A szöveg-olvasás viszony nem lineáris egymásutániságban való elképzelése azonban az intertextualitás kérdéskörén túl is problematizálhatja az irodalmi szöveg identitásának lehetőségeit. Közhelyízű kijelentés, hogy egy szöveg legpontosabb értelmezése a megismétlése volna (egyébként Barthes is elárul némi szimpátiát eziránt, amikor a japán haiku-költészetről szólva kiemeli, hogv e verseket egymásután kétszer elmondva szokás előadni ). Borges nevezetes fikciója a Don Quijote újraírásáról (Pierre Menard, a Don Quijote szerzője) azt illusztrálhatja, hogy az irodalmi megértés történetisége miatt az ismétlés sem képes • 9 "ugyanazt" a művet megalkotni , de még a történeti távolságot kiiktatva (pl. — mint a haiku-előadás esetében — az azonnali ismétlésnél) sem feltétlenül áll helyt a fenti közhely. A szöveg megismétlése mint értelmezés az olvasás elutasításának a gesztusa, amennyiben minden olvasás (minden értelmezés) retorikájának egyik legfontosabb alakzata, az allegória10 valamifajta referencializálást feltételez. Az ismétlés tulajdonképpen megvonja az (olvasás által létesített) "hangot" a szövegtől11, lerombolja azt a — bár illuzórikus — retorikát, ami a (félre)olvasást lehetővé tenné, s így oly módon állítja a szöveg "olvahatatlanságát", hogy elutasítja az olvasással járó retorikai döntéseket. Vagyis dekomponálja az olvasás alakzatait, és ezzel a "(dinamikus) identitási” az "olvashatatlanság" megismétlésével helyettesíti, amennyiben az olvasás allegóriájába (az alakzatba) is a teljes olvashatatlanságot írja bele. Egy szöveget nem lehet tehát megisméte ld, illetve csak az "olvashatatlanságot" lehet, ami — figuráció és defiguráció korábban említett összjátéka miatt — nem eleve körvonalazott, megismétlése tehát nem identikus ismétlés. Gérard Genette szerint egy szöveg "mimotextusát" sem lehet létrehozni, vagyis nem lehet "utánozni" egy szöveget, mert annak egyedi idiolektusát az utánzás "stílussá" kell, hogy változtassa, vagyis általánosítania, műfajjá kell 12 alakítania azt. Az ismétlés és az utánzás mellett az újraolvasás az, ami a szöveg identitásának rögzítésére kínálkozhat, ám itt egyrészt az (újra)olvasás horizontváltása13, másrészt az el ző olvasás önkényes retorikai döntéseinek belátása azok a körülmények, amelyek az identitásképzést gátolják — azon túl, hogy egyáltalán nem könyű elképzelni egy "első", "szűz" olvasatot. Az .S'/Z-ben Barthes egyenesen azt állítja, hogy — a kódok pluralitása és átszerveződése miatt — az újraolvasás az, ami a szöveg játékát mint különbözőségek játékát biztosítja, és éppen az fogja mindenhol ugyanazt a történetet olvasni, aki soha nem olvas újra semmit 14
